Csak 2011-re kell leszorítanunk a hiányt

Vágólapra másolva!
A gazdasági válság következményeire tekintettel haladékot kapott számos európai uniós tagállam, köztük Magyarország is, a túlságosan magas államháztartási hiány előírt szintre való csökkentésére. Tíz ország ellen folyik jelenleg eljárás a deficit túllépése miatt, jövőre csatlakozhat hozzájuk az unió legnagyobb gazdasága is.
Vágólapra másolva!

Két évvel, 2011-ig megtoldotta az Európai Bizottság szerdán kiadott új ajánlásában azt a határidőt, ameddig Magyarországnak a hazai össztermékhez viszonyítva az előírt 3 százalékos szintre kell leszorítania államháztartási hiányát.

Az európai uniós végrehajtó testület brüsszeli ülésén hozott döntést a Magyarország ellen öt éve indított deficittúllépési eljárás módosításáról, amelyet elsősorban a gazdasági válság okozta rendkívüli körülményekkel indokolt. Hasonló határidőket szabott Brüsszel szerdán más uniós tagországok számára is: Lengyelországnak 2012-ig, Romániának, Litvániának és Máltának 2011-re kell a deficitet 3 százalékosra csökkentenie.

Az ajánlásokat az uniós tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is jóvá kell hagynia, de Joaquín Almunia pénzügyi biztos sajtótájékoztatóján meggyőződését fejezte ki, hogy a miniszterek egyetértenek majd a bizottság javaslataival. Felhívta a figyelmet, hogy most nemcsak a bizottság ellenőrzi az országok gazdaságpolitikáját, hanem a piacok is, és kulcsfontosságú, hogy ezek miképp reagálnak a fejleményekre.

Sajtóközleményében a brüsszeli bizottság leszögezte, hogy 2006 közepe óta Magyarország előrehaladt az államháztartás kiegyensúlyozásában. A válság azonban súlyos következményekkel járt a magyar gazdaságra nézve, és a hatóságok ennek hatására tavaly ősszel új gazdaságpolitikai programot fogadtak el, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU összesen 20 milliárd eurós nemzetközi segítséggel támogatott.

Az Európai Unió igazgatási szervei minden ország ellen automatikusan túlzottdeficit-eljárás indítanak az előírt GDP-arányos hiány túllépése esetén. A 3 százalékos - az úgynevezett maastrichti kritériumok között szereplő - hiányplafon betartása az egyik, de nem elégséges feltétele az euró bevezetésének (kell még hozzá az infláció, az államadósság és a hosszú távra szóló államkötvények hozamszintjének adott szinten tartása).

A magyar Pénzügyminisztérium nemrég volt kénytelen a 2009-re vonatkozó 2,9 százalékos hiány-előrejelzését 3,9 százalékosra módosítani, a gazdaság korábban kisebb mértékűre becsült - e pillanatban 6,7 százalékosra várt - zsugorodása miatt. A jövő évre jelenleg 3,8 százalékos hiányt vetít előre a PM.

Az EU-ban összesen tíz ország ellen folyik már eljárás a túl magas hiány miatt: a már említett öt ország mellett Írország (2013 a határidő), Görögország (2010), Franciaország (2012), Spanyolország (2012) és Nagy-Britannia (2013-14) is magas deficittel küzd, Brüsszel megítélése szerint. A német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück éppen egy szerdai lapinterjúban jelezte: azzal számol, hogy az unió legkésőbb 2010 elején megindítja Németország ellen a deficittúllépés miatti eljárást.