Megtartotta délben nyert erejét a forint

Vágólapra másolva!
Az EKB várakozásoknál sikeresebb tendere miatt dél körül lendületes erősödésbe kezdett a magyar pénz. Nap vége felé 278 alá nézett a forint az euróval szemben. Gyengülésbe fogott viszont a svájci frank, aminek köszönhetően 182,34 forintot ért délután negyed öt előtt.
Vágólapra másolva!

A forint kora délutáni erősödését az váltotta ki, hogy a várakozásokat meghaladó sikerrel zárult az Európai Központi Bank (EKB) refinanszírozásihitel-tendere. Az EKB mennyiségi korlátozások nélkül, először meghirdetett 1 éves refinanszírozási tenderén 1,00 százalékos fix kamat mellett 442,24 milliárd eurónyi hitelt nyújt a kereskedelmi bankoknak, ami a 2007 decemberi 348,6 milliárd eurós értéket is meghaladta. Az adatközlést követően az euró gyengülni kezdett a dollárral szemben.

A forintot erősítette a lengyel kamatdöntés is, amely szerint 0,25 százalékponttal csökkent az irányadó kamat. Ezzel 6 százalékpontra nőtt a különbség a magyar és a lengyel alapkamat között, aminek előnyei a forint árfolyamában is meglátszott - véli Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője. Ráadásul az OECD jelentés szerint a magyar kamat 2010 előtt nem csökken, így a különbözet hosszabb távon is fennmaradhat. A szakértő kiemelte az EKB döntést, amely az európai bankoknak adott forrást, mint a magyarországi leánybankokat erősítő lépést is jelenti.

Sörös megjegyezte, hogy amennyiben a Fed bővíti eszközvásárlási programját, úgy a forint 275 felé veheti majd az irányt. Ma este dönt ugyanis az elkövetkező időszak amerikai kamatszintjéről a Fed Nyíltpiaci Bizottsága; ez esetben sem csupán maga a döntés befolyásolja a piacot, hanem a döntéshez fűzött, a Fed további lépéseit előrevetítő, a gazdaság állapotának és növekedési esélyeinek megítélését tükröző megjegyzések, magyarázatok is.

Az euró szerda délelőtt fél 11-kor még a 281,10 forintos árfolyamszint körül állt, majd kevéssel 13 óra után már 278 forint alatt volt a jegyzés. Az esti, éjszakai (tengerentúli) kereskedésben jellemzően 280,70 és 281,20 forint között jegyezték a közös európai pénzt, kora reggel pedig 280,01 forintig jutott a jegyzés.

A dollár a forinttal szemben 198 forint alá szorult: a zöldhasú árfolyama a keddi 200,83 forint után éjjel és hajnalban már 199,15 és 199,45 forint között alakult, délelőtt az amerikai deviza árfolyama 199,20 forint volt. A svájci frank jegyzése 185,50 forint volt a kedd délutáni 186,99 után.

Esett a svájci frank jegyzése az euróval és a dollárral szemben, miután elterjedt egy spekuláció, miszerint a Svájci Nemzeti Bank valutát értékesített a gazdaság megsegítésére. A hírt nem kommentálta a jegybank.