Vita a banki krízisalap-hozzájárulásról

Vágólapra másolva!
A bankszektornak is bele kell tennie a maga részét a krízisalapba, ezért arra kérem a bankokat és takarékszövetkezeteket, hogy minden bankkártyás művelet után egy forintot fizessenek be - mondta Juhászné Lévai Katalin (MSZP) országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Mint mondta, ez becslése szerint havi 60-70 millió forintot jelentene a krízisalapba, amelyből sok család érdemi segítséget kaphatna, és lehetővé tenné a krízisalap minél további működtetését, ugyanakkor nem jelentene a bankok jelentős forráskiesést. Kijelentette: "felháborító és cinikus" a hozzáállás, ahogy szerdán a Bankszövetség elnöke, Felcsúti Péter a krízisalap-kezdeményezést nevetségesnek és populárisnak nevezte.

Ha valamikor, akkor ma Magyarországon nagy szükség van a szolidaritásra - hangsúlyozta. Mint mondta, Hajdú-Bihar megyében, ahol él, azt látja, hogy az ott élők részben a bankok felelőtlen magatartásából adódóan kerültek nehéz helyzetbe, mivel mertek bátran hitelt, kölcsönt felvenni.

Elismerte, hogy nem könnyű a bankok világában sem kezelni a válságot, ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy a kormány és a társadalom szolidárisak voltak a bankokkal, amikor azok nehéz helyzetbe kerültek és az állam konszolidálta azokat.

A képviselő szerint a három fél - a kormány, az állampolgárok és a pénzintézetek - együttműködése ma is a "erkölcsi kötelezettség", bár - mint megjegyezte - lehet, hogy a pénz világában nem értelmezhető ez a kifejezés. Példát kellene mutatniuk a pénzintézeteknek, amelyek tranzakcióik, hitelezéseik során az állampolgároktól többek között kezelési költségként komoly bevételhez jutnak - fogalmazott.

Hozzátette: nem tartja "ördögtől valónak", ha ebből a nyereségből a pénzintézetek a krízisalapba is adnának. Mint mondta, például egy 50 négyzetméteres belvárosi butik évi 700 ezer forintot fizet azért, mert vásárlói bankkártyával fizetnek.

A bankok, takarékszövetkezetek, pénzintézetek vezetőit a képviselő levélben fogja megkeresni javaslatával. Levélben fordul a Bankszövetség elnökéhez, Felcsúti Péterhez is. Fontos érték adni és kezet nyújtani azoknak, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe - szögezte le.

Kiss Péter társadalompolitikai miniszter szerdán jelentette be, hogy augusztus 1-jén indul a szociális kríziskezelő program, amely november 30-ig tart. A programban résztvevők egyszeri, 20-50 ezer forint közötti, különös méltánylást igénylő esetben 100 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ha a családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér összegét; az idén ez havi 57 817 forint.

Támogatást azok kaphatnak, akik családjában a jövedelem legalább 30 százalékkal csökkent, illetve ha a lakáshitel törlesztő részletének növekedése elérte a 30 százalékot - mondta el még Kiss Péter, hozzátéve: a program egyszeri segítséget kínál a krízishelyzetbe került aktív korúaknak, akik nem részesülnek önkormányzati támogatásban.