Válsághíradó: Gyengülés után erősödött forint, gyenge nyitás után gyengült BUX, az USA-ban már látjá

Vágólapra másolva!
A pénzügyminiszter minden ingatlant megadóztatna, a forint először gyengült, majd nekilódult, a BUX csak simán gyengült. Amerikában is estek a tőzsdeindexek, de a bankárok már nagyon közel - a következő negyedévben - látják a gazdasági válság végét. Európában alig vesznek autót, a világ értékpapírpiacán előretörtek a feltörekvő piacok. Válsághíradó hajnalban.
Vágólapra másolva!

Szerdán a külföldi közzétételek uralják a terepet, magyarországon csak egy - igaz, fontos - adat lát napvilágot, az építőipar áprilisi kibocsátása. Idén eddig hektikusan, de alapvetően javuló trendben teljesített az ágazat, év/év alapon márciusban 3,5 növekedést mutatott, míg egy hónappal korábban 5,9 százalékos esést, januárban pedig még összeomlás volt: 16 százalékos csökkenést regisztrált a KSH.

A legfontosabb számok az USA-ból érkeznek, közéteszik a fogyasztói árak májusi alakulását - az előrejelzések áprilishoz képest 0,3 százalékos drágulást, az egy évvel korábbi májussal összevetve viszont az áprilisi 0,7 százalékosnál gyorsabb, 0,9 százalékos lassulást mutatnak. Az államok elsó negyedéves folxyó fizetési mérlege jelentős javulást hoz várhatóan: az előző három hónap 132,8 milliárd dollár hiánya 85 milliárdra mérséklődik.

A számok mellett szakmai muníció is érkezik a tengerentúlról, Ben Bernanke Fed-elnök a pénzügyi kultúráról beszél Washingtonban.

Európában a brit áprilisi és májusi munkaerőpiaci adatok, illetve az eurózóna áprilisi (kül)kereskedelmének, valamint az építőipari kibocsátás számai tarthatnak számot a legnagyobb érdeklődésre. A kereskedelmi adatok a várakozások szerint -1,5 milliárd euró hiányt mutatnak, az építőipar pedig továbbra is komoly - havi szinten 1,0, éves szinten 8,7 százalékos - esésben volt márciusban.

Ugyancsak napvilágra kerülnek az áprilisi svájci keiskeredelmi értékesítési adatok, márciusban az eladások 1,2 százalékkal nőni tudtak. Ezenkívül megtudhatjuk, hogy miként szavaztak a legutóbbi kamatdöntés során a brit jegybankárok.

Oszkó minden ingatlant adóztatna

Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat, mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden.

A délelőtti gyengülés után erősödés jellemezte a forint helyzetét a bankközi devizapiacon. A forint 279-ig is erősödött az euróval szemben, később egy kis mértékben visszakorrigált 280-ig. Elemzők szerint a 285 körüli szint a látóhatárból, de a 280 forintos euró még rendkívül instabil.

Nem tudott nyereséggel zárni a BUX, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,68 százalékos csökkenéssel, 15 622,31 ponton zárt kedden, csak az OTP tartotta magát.

A banki folyószámla esetében is meglehetősen bonyolult feladat kiválasztani a legjobbat. A pénzintézetek eltérő stratégiát folytatnak, a havi díjak és a kapcsolódó szolgáltatások árai között is jókora eltérések vannak csakúgy, mint például a terheléskor, jóváíráskor vagy éppen bankkártya-használatkor kapott sms-ek díjánál.

Estek az amerikai piacok, de abankárok már látják a krízis végét

A New York-i tőzsde DJIA mutatója erősödő kezdet után 8504 pont magasságában fejezte be a napot, hétfőhöz képest 1,25 százalékot esett, a Nasdaq technológiai piac indexe 1796 pontnál járt záráskor, 1,11 százalékkal előző napi zárása alatt. A Standard & Poor's 500 mutató 1,27 százalékos esésben fejezte be a keddi kereskedést.

Az Amerikai Bankszövetség szerint az USA-ban már a következő negyedévben vége lesz a recessziónak.

Az eurózóna bankjai az idén és jövőre 238 milliárd euró veszteségre számíthatnak a válság miatt - derül ki az Európai Központi Bank (EKB) jelentéséből, amely szerint nem a rossz pénzpiaci befektetésekkel, hanem a vállalati hitelekkel lesz baj.

Májusban minden idők legalacsonyabb inflációs adatát jegyezték fel Szlovákiában, miután már az egymást követő nyolcadik hónapban csökkentek az árak.

Európa alig vásárol új autót

Májusban már a tizenharmadik egymást követő hónapban csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma Európában. A visszaesés éves szinten 4,9 százalék. A globális autóértékesítések esése visszafogottabb ütemre váltott májusban - derül ki a Concorde Értékpapír Zrt. elemzéséből. A húzó régiók ismét Kína, India és Brazília voltak, míg Japánban a hibridek törnek előre. Állami támogatás nélkül azonban nehéz rávenni a fogyasztókat az autóvásárlásra.

Már nem a londoni, a New York-i, a párizsi, az amszterdami vagy a brüsszeli börzék szövetségéből létrejött NYSE-Euronext a legértékesebb tőzsde a világon, mivel Hongkong és Sao Paulo is lekörözte őket.

Június 1-jével hatályba léptek a Munka Törvénykönyvének azon módosításai, amelyek munkajogi eszközökkel kívánják enyhíteni a válság hatásait a munkaidőkeretre, a pihenőidőre és a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályok rugalmasabbá tételével.

A németországi befektetői bizalom három éves csúcsot érhet el a ZEW Center for European Economic Research társulat kutatásai alapján.

A világ vezető abroncsgyártója, a francia Michelin legalább 1500 fős leépítést tervez franciaországi telephelyein.

A kormány rásegít a turizmusra: a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adót is a kedvezményes, 18 százalékos kategóriába sorolja 2009. július 1-től.