Mínuszban nyitott a pesti tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,21 pontos csökkenéssel, 16 047,39 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,27 százalékkal gyengült. Újabb Szurgut-bevásárlás híre terjed a piacon.
Vágólapra másolva!

Az MTI-nek a pesti kereskedés kezdete előt nyilatkozó elemzők közül Illés László (Quaestor Zrt.) hangsúlyozta: a BUX várhatóan egész délelőtt a negatív sávban mozog majd, míg az Egyesült Államokból délután érkező makroadatok és hírek akár egy egész hétre kiható korrekciós hullámot is elindíthatnak. Hozzátette: a hét végéig erősödhet az eladói nyomás, ha a BUX-nak hétfőn nem sikerül tartania a 16 ezer pontot.

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője rámutatott: a vezető részvények közül a Mol és a Richter kereskedését hétfőn is befolyásolhatja néhány, a napokban nyilvánosságra került hír és találgatás.

A magyar olajipari társaság legnagyobb részvényesének számító Szurgutnyeftyegaz pénteken megtámadta a Mol korábban elfogadott összes közgyűlési határozatát, és egyes híresztelések szerint az orosz cég további vásárlásra készül, ami a Mol papírjainak vételére buzdítja a befektetőket - fejtette ki Kovács Krisztián. (A napot azonban a Mol is jócskán mínuszban kezdte.)

A Concorde elemzője megjegyezte: a Richter papírjaira ugyanakkor továbbra is negatívan hathat, hogy az állam meg kívánja tartani a tulajdonában álló részvényeket.

A BUX 79,78 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 16 253,60 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.