Döntöttek a lakáshitelesek megsegítéséről

Vágólapra másolva!
A lakáshitelesek megsegítéséről döntött az Országgyűlés hétfőn; a ház 191 igen, 1 nem és 15 tartózkodó szavazat mellett fogadta el a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek védelméről szóló törvény módosítását.
Vágólapra másolva!

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta: azoknak az adósoknak szeretnének segíteni, akik nehéz helyzetbe kerültek, de valamennyit képesek törleszteni a tartozásukból. Hozzátette: a törvény elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatoknak a kényszerértékesítés alá volt ingatlanoknál, így a tulajdonosok bérlőként továbbra is a lakásban maradhatnak.

Nemcsak a munkanélküliek, hanem a munkahellyel rendelkező, de megrendült anyagi helyzetű adósok is kaphatnak átmeneti könnyítést a törlesztésre, az önkormányzatok pedig elővásárlási jogot kapnak a hitelüket fizetni nem tudó tulajdonosok lakásaira, feltéve, hogy utána nekik adják bérbe - ezek a legfontosabb szabályai a hétfőn elfogadott törvénymódosításnak.

A korábbi szabályozást kiegészítették azzal, hogy nem munkanélküli adósok is kaphatnak könnyítést, ha átmenetileg megváltozott anyagi helyzetük. Áthidaló kölcsönt akkor kérhetnek a banktól, ha a lakáscélú kölcsön törlesztőrészletének és a háztartás nettó jövedelmének hányadosa legalább 25 százalékkal meghaladja az első - eredetileg felvett kölcsön - havi törlesztést.

Lízingelt lakásokra is

Ezekben a kedvezményekben az részesülhet, akinek a kölcsöne - felvételkor - nem volt több 10 millió forintnál, öt főnél nagyobb háztartás esetében 20 millió forintnál, a lakása pedig - szintén akkor - nem ért többet 30 millió forintnál. Ugyanezeket a szabályokat kell alkalmazni a lízingelt lakásokra is.

A könnyítési szabályokat jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak is, csak ezt követően léphetnek hatályba.

A gyorsított eljárással - a benyújtástól számítva nem egészen két hét alatt - elfogadott törvény szerint az önkormányzatot az árverésen és az azon kívül értékesített lakásokra is megilleti az elővásárlási jog. Árverésen nem kell licitálnia az önkormányzatnak, a leütéskori áron juthat hozzá a lakáshoz. A részletszabályokból arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó kerülni akarja az árverést, mivel annak kezdetéig a hitelező bank és a fizetni nem tudó adós megállapodhat az árverésen kívüli értékesítésben. Ennek feltétele, hogy megállapodjanak az eladási árban. Az eladás elektronikus közzététele - éppen emiatt - 30 napról 60 napra hosszabbodik.

Az önkormányzatok felkészülésére 60 napot ad a törvény; ha megveszik a lakást, azt csak a korábbi tulajdonosnak adhatják bérbe, mégpedig az önkormányzati lakásrendeletben foglaltak szerint: ha szociális bérlakásra jogosult, akkor úgy, ha piacira, akkor pedig az arra megállapított feltételekkel kapja bérbe a lakást. A törvény - néhány rendelkezés kivételével - a kihirdetését követő napon lép hatályba.