Vágólapra másolva!
Megszületett a megállapodás az Európai Unióval, a felek június 11-én aláírták a Kiegészítő Egyetértési Megállapodást. Ez alapján Magyarország lehívhatja nemzetközi finanszírozási csomag európai uniós részének harmadik részletét - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken az [origo]-val.
Vágólapra másolva!

Az EU a közlemény szerint a hónap végéig fizeti ki a szóban forgó összeget.

Magyarország még a múlt év végén állapodott meg az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutalappal egy 20 milliárd eurós csomagról.

A pénzügyi támogatás négy részletben érkezik: az első kétmilliárd euró összegű részlet folyósítása 2008. december 9-én, a második 2 milliárd folyósítása 2009. március 26-án megtörtént.

A harmadik részlet 1,5 milliárd euró

A 2009. második negyedévére ütemezett, 1,5 milliárd euró összegű harmadik részlet lehívása előtt az Európai Bizottság 2009. május 7-18. között tárgyalásokat folytatott Magyarországon.

Ugyanekkor az IMF és Magyarország közötti készenléti hitelmegállapodást is felülvizsgálták, méghozzá másodszor - derült ki a pénzügyi tárca közleményéből.

Az EU-hitel feltételei

Egyebek között az adóék csökkentése, a forgalmi és a vagyonadók növekedése, 120 milliárdos önkormányzati kiadás-csökkentés és a vasúti tömegközlekedés területén 40 milliárd forintos megtakarítás is bekerült az Európai Unió által nyújtott támogatáshoz kapcsolódó és annak 4. részlete lehívásához szükséges egyetértési megállapodás kritériumai közé.

A Pénzügyminisztérium honlapján olvasható dokumentum szerint a megváltozott gazdasági feltételek és prognózisok miatt bővültek az Európai Unió által nyújtott támogatáshoz kapcsolódó kiegészítő egyetértési megállapodás gazdaságpolitikai kritériumai is, az ebben foglaltak teljesítését a támogatás negyedik részletének lehívása előtt ellenőrzi az EU.

Ezek szerint az idei eredményszemléletű (ESA) hiánycél a GDP 2,9 százalékáról 3,9 százalékára emelkedik, a központi kormányzati alrendszer pénzforgalmi hiánycélja ennek megfelelően a GDP 3,8 százaléka lesz. Feltétel 2009-re a tavasszal bejelentett - 2009-ben a GDP 0,6 százalékát kitevő - kiegészítő kiadáscsökkentő csomag maradéktalan végrehajtása.

A GDP 0,35 százalékának megfelelő csökkenést eredményező, az Országgyűlés által - többek között a 13. havi nyugdíj második részének eltörlését tartalmazó - a nyugdíjreform intézkedésekről, valamint a táppénz mértékének csökkentésről hozott döntésein túl, további hiánycsökkentő intézkedéseket is tartalmaznak. Ilyen a közszféra bérkompenzáció második részének megfelezése, valamint az új lakás vásárlásával kapcsolatos támogatási rendszer teljes eltörlése július 1-jén.