Nem lépte a dollár a 200 forintos határt

Vágólapra másolva!
A pénteki pesti devizapiaci záráskor az euró valamivel 277 forint fölött járt. A forint a nap folyamán sokáig gyengült a hajnali szintekhez képest.
Vágólapra másolva!

Hajnalban még erősebb volt a forint, 276 körül járt az euró, majd 278,50 felé is közelített a kurzus, a hazai deviza gyengülése következtében. Zárásra egy kicsit összeszedte magát a magyar fizetőeszköz, és 277,21 forint/euró volt a jegyzés 17 óra 18 perckor.

A dollár majdnem átlépte a 200 forintos határt, de 199,50-nél ott is visszafordult a jegyzés, így záráskor már erősebb volt a magyar pénz, és 198 forint/dollár körül alakult a kurzus.

"A forint régóta nem látott keskeny, 276-278 közötti sávban mozgott a nap folyamán az euróval szemben. Nem történt olyan esemény, ami bármelyik irányban is el tudta volna indítani a magyar devizát a holtpontról. Magyarország ma hivatalosan is zöld utat kapott az EU-tól, hogy lehívja hitelének harmadik 1.5 milliárd eurós részét, de mivel ez nem volt meglepetés az árfolyamra sem volt hatással" - állapította meg a Takarékbank elemzője, Sörös Csaba.