Vágólapra másolva!
A magyar ipar kiábrándító helyzetét mutatja az KSH pénteki jelentése, amely szerint áprilisban az ágazat teljesítménye éves szinten 27,1 százalékkal esett vissza.
Vágólapra másolva!

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 áprilisában 27,1 százalékkal munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adataiból. Így az ágazat teljesítménye az év első négy hónapjában 23,5 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Havi összevetésben a termelés 5,1 százalékkal mérséklődött, ez rossz hír, főleg annak fényében, hogy az előző két hónapban - februárban és márciusban - havi szinten bővülést produkált az ágazat.

A Központi Statisztikai Hivatal által publikált számok bőven elmaradnak a várakozásoktól, a Reuters előrejelzése 21,3 százalékos, a Dow Jones hírügynökség szerint pedig 16 százalékos éves visszaesésre számítottak a szakértők a márciusi 19,6 százalékos hanyatlás után.

Németh Dávid, az ING elemzője korábban jelezte, hogy az első látásra kedvezőnek tűnő korábbi, márciusi adatok értékelésekor figyelembe kellett venni a statisztikai tényezőket. Tavaly márciusban ugyanis alacsony volt az ipari termelés, elsősorban ennek köszönhetően lett jobb a márciusi adat. A szakember már akkor jelezte, hogy áprilisban bő 20 százalék feletti hanyatlás jöhet.