281 forint fölött az euró

Vágólapra másolva!
A forint - a térségbeli devizákkal együtt - gyengült az euróval szemben, végül 281 forint fölött állt kedden délután. Röviddel 18 óra előtt az euró 281,42 forintra erősödött a hétfő késő esti 279,15 forintról. Kedden eddig 282,53 és 278,10 forint között mozgott az euró. Idén eddig 6,78 százalékkal erősödött a forinthoz viszonyítva.
Vágólapra másolva!

Ugyanekkor a dollár 196,74 forintra erősödött a hétfő késő esti 196,72 forintról. A dollár 200,04 és 196,31 forint között ingadozott a nap folyamán. Idén eddig 4,48 százalékkal drágult a forinthoz viszonyítva.

Reggel még arra számítottak a Dow Jones hírügynökség által idézett elemzők, hogy folytatódik a térségi eszközök iránt feltámadt nemzetközi befektetői érdeklődés, és a hazai fizetőeszköz megpróbálkozhat 275 forintos euró áttörésével. Délután fél kettőkor még a nyitásnál beállt árfolyamon, 280 forintos euró körül mozgott a kurzus.

A nemzetközi piacokon változatlan a meggyőződés, hogy a világválság előbb-utóbb elmúlik, de a május közepéig tartott hurráoptimizmus alábbhagyott, mind több az óvatosságra intő vélemény arról, hogy a fellendülés inkább utóbb várható, semmint előbb.

Így a hangulat a devizapiacokon is változékonyabb lett, de hétfő óta javulás tapasztalható, mert az euróövezeti, a brit, a kínai és az amerikai feldolgozóipar fokozatos javulásáról megjelent adatok láttán a befektetők előbújnak az amerikai kincstárjegy, vagyis a dollár menedékéből. (Ezzel összefüggésben az amerikai deviza hétfőn idei mélypontjára esett az euróval szemben.)

Gondi István, a Raiffeisen devizaelemzője ellenben nem hisz az erősödő forintban. Szerinte a General Motors csődjét övező mámor csak átmeneti. Megmentettek egy gyenge autógyárat, de attól még ki fog kocsit venni? - mondta a szakértő, aki rámutatott, ügyes, aki ki tudta használni a 280 forint alatti eurót, de szerinte 286 alatt bármi olcsónak számít. A mai kereskedésben 278-282 forintos sávba helyezte a várható mozgást, mivel a gyenge oldalon már beindul egy védekezés, ami megfoghatja az árfolyamot.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője inkább az előbbi állásponttal ért egyet, szerinte a 275 forint felé való lépegetés lehetséges, amennyiben kitart a pozitív hangulat. Ennek támasza lehet a Beszerzési Menedzser Index (BMI) alakulása. A dollárral szemben pedig még látványosabb lehet az erősödés, mivel a zöldhasú az euróval szemben is gyengül.