Vágólapra másolva!
A kis- és középvállalkozások (kkv) 82 százaléka nem vagy csak a tervezettnél kisebb informatikai (IT) beruházásra készül 2009-ben - állapítja meg az IDG lapkiadó és a D-Link megbízásából készített felmérés.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A kutatás kimutatta azt is, hogy a magyar kis- és középvállalatok 64 százaléka nem tervez 2009-ben IT beruházást, fejlesztést. A negatív beruházási hangulat fő oka a gazdasági válság okozta bevételcsökkenés, illetve az általános költségcsökkentés.

A felmérésből az is kiderül, hogy a kkv-k nem nyitottak helyettesítő megoldásokra, és nem ismerik az EU-s pályázati lehetőségeket, vagy úgy gondolják, nem létezik számukra pályázati kiírás.

Az IDG és a D-Link megbízásából készített kutatás 100 kis- és középvállalat IT beruházási terveit vizsgálta március második felében, s kimutatta, hogy a vállalkozások közel fele még a tervezett beruházásokat is visszavonta vagy elhalasztotta. Pozitív kivételt csak az azonnali költségcsökkentést hozó megoldások jelentenek.

A válság okozta beruházás-visszavonás régiónként változó, leginkább Nyugat-Magyarországot érinti, míg a közép-magyarországi és a 200-nál több PC-vel rendelkező kkv-knál szinte változatlanok az IT beruházási tervek.

A visszavont és halasztott beruházások esetén a megkérdezett vállalatok 54 százaléka általános költségcsökkentésre hivatkozott, míg a gazdasági helyzet okozta bevételcsökkenés 41 százalékuknál szerepel okként.

A megkérdezettek 85 százaléka nem keres kedvezőbb költségű helyettesítő megoldást, tehát nagy részük nem nyitott az alternatív megoldások irányában. Az EU-s források bevonása és alkalmazása a kutatás alapján csupán 38 százalékuknál lehetséges, mivel 15 százalékuk egyáltalán nem ismeri, vagy nem járatos azokban, 47 százalékuk pedig úgy gondolja, nem létezik számára megfelelő EU-s pályázati kiírás.

Bár a beruházási halasztások és visszavonások okai között csupán a cégek 5 százaléka hivatkozott a finanszírozási lehetőségek hiányára, mégis, a megkérdezett kis- és középvállalatok 64 százaléka úgy tartja, megváltoztatná beruházási terveit, ha segítségnyújtást kapna a finanszírozáshoz.