Vágólapra másolva!
Magyarország egyre jobban hasonlít a balkáni országokra - állapítja meg a Közjó és Kapitalizmus Intézet legfrissebb jelentése.
Vágólapra másolva!

Magyarországon rossz kapitalizmus alakult ki, mert az intézményi rendszer nem támogatja az értékteremtést - vélik a Közjó és Kapitalizmus Intézet szakértői. A szervezet által készített jelentés megállapítja, hogy magyar gazdaság egyre inkább a tőlünk keletre és délre fekvő országokéra hasonlít.

Az intézet kutatása szerint Magyarország versenyképességi profilja megváltozott. A jelentés szerint 2007-ben Magyarország Portugáliára, Csehországra, Horvátországra, Görögországra és Szlovákiára hasonlított a legjobban, 2008-ban Csehország és Portugália helyét átvette Ukrajna és Litvánia.

A jelentés kiemeli, a magyar emberek úgy érzik, a tudás és szorgalom révén nem lehet érvényesülni. A vállalkozók 95 százaléka pedig úgy gondolja, hogy az adórendszer bünteti azokat, akik tisztességesen szeretnének vállalkozni. Egy februári felmérés alapján a magyarországi cégek árbevételük 11-12 százalékos visszaesésével számolnak az idén.