Délutánra meglódult a forint

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A forint kedd reggeltől kezdve egy darabig gyengült: hajnalban még 295 forint alatt járt az euró, majd a magyar pénz 297-ig csúszott, nagyjából délig. Délután viszont erősödni kezdett a hazai fizetőeszköz, a térséggel együtt a forint is magához tért. Előbb 295-296 tájára tért vissza, majd 292,50 és 293 között járt - mondta el Kolba Miklós, az ING devizakereskedője.

Szakértők szerint a magyar deviza délelőtti értékvesztését többek között az okozta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint az idei első negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 764 ezerre csökkent, a munkanélkülieké pedig 403 ezer főre emelkedett, ami 9,7 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.

A szezonálisan igazított adatok is kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetet mutatnak: márciusban 419 ezer főre emelkedett a munkanélküliek száma, ami 96 ezer fővel magasabb az egy évvel ezelőttinél, és 14 ezer fővel haladja meg az előző havi értéket. A szezonálisan igazított adatok alapján márciusban a munkanélküliségi ráta 10 százalékos volt, ami 2,3 százalékponttal magasabb, mint 2008 azonos időszakában, és 0,4 százalékponttal haladja meg az előző havi értéket.

Délután fél ötkor azonban már csak 293 forintot kellett adni egy euróért. "A forint erősödése gyér forgalom mellett következett be, az erősödés oka az egész régió kedvezőbb megítélése volt" - mondta el Kolba. A dollár 224 forint körül járt záráskor, a svájci frank 194 forintot ért ugyanekkor.

Hosszabb távon a forint erősödésére számítanak a Raiffeisen Bank osztrák anyabankjának elemzői. A szakértők legfrissebb elemzése szerint a magyar makrogazdasági adatok még romlanak, jövőre viszont már érezhető javulás lehet, és decemberre akár 270 forintos, jövőre pedig 260 forintos euró árfolyam is elképzelhető.