A forint untatta a piacot

Vágólapra másolva!
Alacsony forgalomban stagnált a forint árfolyama a hétfői kereskedésben, nem sokkal öt óra előtt 295 forint felett járt az euró.
Vágólapra másolva!

A reggeli minimális forintgyengülés után stabilizálódott az árfolyam, az eurót fél öt körül 295 forint felett jegyezték, ami megegyezik a kora délelőtti, illetve a pénteki délután jegyzéssel.

A kereskedők szerint a forint továbbra is a térségbeli devizákkal párhuzamosan mozog, követve a nemzetközi piaci hangulatot, a kockázatvállalási hajlandóság alakulását. A Mexikóból indult sertésinfluenza-járvány nyomán a nemzetközi részvénypiacokon pesszimizmus alakult ki, ami a kockázatvállalási hajlandóságot negatívan befolyásolta, ez azonban nem látszott a forint árfolyamán.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője elmondta: egyelőre komolyabb hatást nem gyakorolt a járvány a devizapiacra, főleg nem az euró/forint árfolyamára. A szakember hozzátette: a korábbi, pánikot okozó betegségek (szivacsos agyhártyagyulladás, madárinfluenza) kapcsán is komoly devizapiaci lejtmenettől féltek egyes szakértők, ám a tényleges hatás minimális volt.

A magyar piac hétfői teljesítményét kiábrándítóan unalmasnak nevezte Kolba, aki szerint az euró árfolyama a következő napokban 292 és 302 forint közötti sávban mozoghat.