Vágólapra másolva!
A világ második számú teherautógyára, a svéd Volvo AB pénteken 4,223 milliárd svéd koronás veszteséget jelentett adó után az első negyedévről, az összeg szinte pontosan megegyezik az egy évvel korábbi 4,215 milliárddal, csakhogy az nyereség volt. Eddig csupán 2,21 milliárdos veszteségre számítottak, így most hiteleket kell felvennie a cégnek.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A Volvo csoport viszonylag régóta küszködött részben rajta kívül álló nehézségekkel. A tavalyi első félév hosszú idő óta először kitűnően sikerült, és erre a második félévben beütött a gazdasági világválság.

Tavaly az utolsó negyedévben a Volvo csoportnak már 1,35 milliárd svéd koronás adó utáni vesztesége volt, az egy évvel korábbi, 4,1 milliárd koronás adózott eredmény helyett. A bevétel 9 százalékkal 76,954 milliárd koronára csökkent (84,6 milliárdról).

Így 2008-ban az adózott eredmény 10 milliárd svéd korona volt, 33 százalékkal kevesebb a 2007-es 15 milliárdnál. A bevétel viszont 6 százalékkal 303,7 milliárd koronára emelkedett 285,4 milliárdról.

A bevételcsökkenés a 2009-es első negyedévben is folytatódott: a nettó bevétel 27 százalékkal 56,1 milliárd koronára csökkent, ami a valutaárfolyam-változásokat kiszűrve több mint 40 százalékos visszaesést jelentett az értékesítésben.

Mivel a cég eladásai folyamatosan csökkentek (Nyugat-Európában 53 százalékkal, Kelet-Európában 86 százalékkal) a hiányt gyors eladósodással pótolták: februárban 700 millió svéd koronás kötvényt adtak ki öt évre, majd márciusban további 4,2 milliárd koronáért bocsátottak ki kötvényt három évre.

Szintén márciusban 400 millió eurós kölcsönt vettek föl a cégnél az Európai Beruházási Banktól (EIB) hét évre. Egyéb forrásokból további majdnem 6 milliárd koronás finanszírozást szereztek az első negyedévben. A hitelfelvétel mellett már ősz óta jelentősen csökkentették a termelést, hogy leépíthessék a raktárkészletet, védendő az új teherautók és építőipari gépek árát.