Átalakul az öngondoskodás

Vágólapra másolva!
Az élet- és nyugdíjbiztosítások helyett az öngondoskodás más formáinak erősödését hozhatja az szja kedvezmények megnyirbálása. A biztosító társaságok nem tartanak attól, hogy emiatt az ügyfelek nem, vagy csak alacsonyabb összegben fizetik majd a meglévő szerződések díját.
Vágólapra másolva!

A Bajnai-kabinet jövő évre vonatkozó személyi jövedelemadóval kapcsolatos tervei a szuperbruttósítás miatt nagyban eltérnek a februárban benyújtott adócsomagban szereplő intézkedésektől, de abban nincs változás, hogy az adóbázis szélesítésének érdekében a kedvezmények jórészét megszüntetik. Az adójóváírás rendszerén túl megmarad a családi kedvezmény, illetve a hosszú távú megtakarításokhoz kapcsolódó adókiutalás, ami az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári és nyugdíj-előtakarékossági befizetésekhez kapcsolódik.

Az öngondoskodás utóbbi típusai az szja-bevallások adatai szerint kevésbé népszerűek, a jövő évtől megszűnő, élet- és nyugdíjbiztosításokhoz kapcsolódó kedvezményeket jóval többen veszik igénybe. A 2008-as bevallási adatok szerint mintegy 800 ezer embert érint a biztosítások után járó szja-kedvezmény eltörlése, ami a költségvetésnek 23,5 milliárd forintos megtakarítást jelent.

Eközben az önkéntes pénztárakba befizetett összegekhez kapcsolódóan 11,5 milliárd forint értékben történt adókiutalás több mint 550 ezer fő számlájára, ehhez képest elenyésző a nyugdíj-előtakarékossághoz kapcsolódó 2,5 milliárd forint értékben igénybe vett kedvezmény, igaz ez a lehetőség csak 2006 óta él.

Hosszú távon fontos az adókedvezmény

Az Aviva Életbiztosító felmérése szerint a hosszú távú megtakarítást jelentő életbiztosítások esetében Magyarországon az ügyfelek mintegy ötöde számára lényeges szempont az adókedvezmény. Nem azért kötnek életbiztosítást, de fontos szempont a hosszú távú lekötések kamatadó-mentessége és adókedvezménye.

Az adó jogszabály változások ugyan még több ponton nem ismertek, de ha ezek az életbiztosításokhoz kapcsolódó adókedvezmény eltörlését eredményezik, az várhatóan negatív hatással lesz az életbiztosítások piacára - véli Kuruc Péter. A K&H Biztosító életbiztosítási üzletágának vezetője szerint a jelenlegi összetett piaci környezetben nehéz számszerűsíteni, hogy önmagában az adókedvezmény eltörlése milyen visszaesést eredményezne.

Az adókedvezmény igénybevételének feltételeiben az elmúlt évek során folyamatosak voltak a megszorítások. Mára ezzel a lehetőséggel már az ügyfelek csak egy szűkebb köre tud élni, így nem számítunk jelentős visszaesésre az adókedvezmény esetleges megvonása miatt - mondta az [origo]-nak az Allianz Hungária illetékese. Az Allianz tapasztalatai szerint az adókedvezménnyel szemben egyre inkább felértékelődik a kamatadó mentesség lehetősége, ami nincs jövedelmi sávhoz kötve, és egy hosszú távra megkötött szerződés esetén az általa elérhető "haszon" még jelentősebb is lehet, mint az adókedvezmény összege.

Nem féltik a meglévő ügyfeleket

Az Allianz szerint nem kell attól tartani, hogy az adókedvezmény megvonása miatt az ügyfelek nem, vagy alacsonyabb összegben fizetik majd a díjakat, ha mégis ilyen történik, az inkább az ügyfelek likviditási helyzetével magyarázható és nem az adókedvezmény létével.

A már megkötött biztosításokra kisebb hatással lesz a tervezett változás, mint az új kötésekre, hiszen a már létező biztosítások szerződői elkötelezettek egy hosszú távú megtakarítás iránt. Ezzel szemben például fiatal szülők számára, akik a gyermekük életkezdését kívánják megalapozni és ehhez életbiztosítás kötését tervezik az adókedvezménytől való elesés visszatartó tényező lehet - tette hozzá Kuruc Péter.

Öngondoskodáshoz kapcsolódó adókedvezmények

Élet- és nyugdíjbiztosítások

Önkéntes pénztárak

Igénybe vevők száma (ezer fő)

Igénybe vett adókedvezmény (milliárd forint)

Igénybe vevők száma (ezer fő)

Igénybe vett adókedvezmény (milliárd forint)

2000

988

11,9

587

7,6

2001

1018

14,8

616

8,0

2002

1034

16,8

589

8,3

2003

980

20,3

624

9,5

2004

941

21,8

620

10,3

2005

875

20,8

643

12,6

2006

914

25,2

563

11,7

2007

805

23,5

552

11,5

Forrás: APEH

Ahhoz, hogy a lakosság a válságos időszakokra tartalékokkal rendelkezzen, a közép- és hosszú távú megtakarításokat kell ösztönözni, aminek eszköze lehet az adókedvezményre jogosultak körének szélesítése, azaz a jelenleg érvényben lévő jövedelemplafon eltörlése. Az adókedvezményt ezért nem eltörölni kellene, hanem az igénybevevői kört kiszélesíteni - vélekedik Kuruc Péter.

A régió más országaiban még támogatják a biztosításokat

Az öngondoskodás jelentőségét az állam a közép-európai régió valamennyi országában adókedvezményekkel is elismeri, és ezen a tényen a válság miatt előtérbe került költségvetési szempontok sem változtatnak az Aviva Életbiztosító felmérése szerint.

Csehországban két kedvezmény él, az egyik a magánszemélyek életbiztosítási befizetéseit támogatja, a másik a vállalatok hozzájárulását a munkavállalók életbiztosításához. A kedvezmények megvonását a válság ellenére nem tervezik. Csehországban a magánszemélyek által fizetett biztosítási díj összege éves szinten 12 ezer koronáig vonható le az szja-ból, a munkáltatók hozzájárulásának éves limitje ennek kétszerese, 24 ezer korona, ami magában foglalja az életbiztosításra és a nyugdíjbiztosításra befizetett összegeket is.

Romániában az összes életbiztosítás hozama adómentes, a nyugdíj- és egészségbiztosítás biztosítási díja pedig levonható az adóból. A magánnyugdíj befizetés esetében - függetlenül attól, hogy kitől származik - az éves limit 400 euró, egészségbiztosítás esetében pedig 250 euró.

A lengyeleknél a törvény nem csak az egyéni nyugdíj számlán eszközölt befektetésekből származó jövedelmet mentesíti a 19 százalékos személyi jövedelemadó alól, de a munkáltatói befizetés összege is adóalapot csökkentő tétel. Ezen felül a munkavállaló által fizetett biztosítási díj levonható az adóból, a munkáltató által fizetett összeg viszont személyi jövedelemadó köteles.