Vágólapra másolva!
A cseh jegybank tovább rontja az ország gazdasági teljesítményével kapcsolatos előrejelzését - jelezte a cseh központi bank elnöke. A pénzügyminiszter szerint két százaléknál nagyobb visszaesés nem várható.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Zdenek Tuma jegybankelnök szerint 1-2 százalékkal csökken az idei cseh hazai össztermék. A jegybank legutóbbi, februári előrejelzésében még 0,3 százalékos visszaesést jósolt. A gazdaság alakulásáról szóló új jegybanki becslés májusban várható.

Tuma arra számít, hogy részben a költségvetési élénkítő intézkedések hatására a következő hónapokban már nem folytatódik tovább az ország exportorientált ipari szektorának jelentős, éves szintű esése. Eközben az infláció jóval két százalék alatti lesz.

A cseh pénzügyminiszter ugyancsak kedden azt mondta, hogy jövőre várhatóan néhány tized százalékkal, fél százalék körüli mértékben élénkül a cseh gazdaság. Miroslav Kalousek szerint idén nem csökken két százaléknál nagyobb mértékben a cseh GDP, de - tette hozzá - nagy a bizonytalanság.