Vágólapra másolva!
Március közepéig 4,5 százalékkal csökkent a villamosenergia-fogyasztás Magyarországon - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A magyar villamosenergia-hálózat működtetéséért felelő Mavir adatai szerint csökkent az áramfogyasztás: március középeig 4,5 százalékkal esett vissza a felhasználás a múlt év azonos időszakához képest.

Kapás Mihály, a Mavir diszpécserközpontjának vezetője a Napi Gazdaságnak elmondta: a fogyasztáscsökkenés két erőművi blokk teljesítményének megfelelő visszaesést jelent.

Az áramszolgáltatók szerint a folyamat hátterében az áll, hogy a termelésüket visszafogó ipari fogyasztók a korábbinál kevesebb áramot fogyasztanak, a lakossági szegmensben ugyanis nem következett be változás. Sőt, a lakosságnak egyre kevesebb pénze van utazásra, ezért többet az emberek többet vannak otthon.

Kutas István, az E.On.-csoport pr-vezetője közölte: az ipari fogyasztók esetében 10 százalékos volt a csökkenés, ám ez elenyesző változás ahhoz képest, mint amennyivel az érintett fogyasztók visszafogták termelésüket.