Már az OÉT-ülés előtt háborog a munkavállalói oldal

Vágólapra másolva!
Várhatóan pénteken tarja következő ülését az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amelyen Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vesz. A szakszervezetek nehéz tárgyalásra készülnek, az MSZOSZ elnöke már most aggodalmainak adott hangot.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke úgy értesült, hogy a kormány péntekre hívja össze az OÉT következő ülését, amelyen a miniszterelnök is részt vesz. Úgy vélte külön kellene tárgyalni a rövid távú, idei válságintézkedésekről, illetve a jövő évben, vagy azt követően hatályba lépőkről.

A szakszervezeti vezető bírálta a már bejelentett idei intézkedéseket. Példaként említette, hogy az áfa 25 százalékra emelése elinflálja az szja változások hozadékát. Viccesnek nevezte, hogy a kedvezményes, 18 százalékos kulcsba csak a tejtermék, pékáru és távfűtés kerülne, illetve kérdésesnek tartotta, hogy a csökkentés mértéke elégséges-e. Ennél jelentősebb áfamérséklés sem jelent meg érezhetően az árakban - fűzte hozzá. Elfogadhatatlannak tartotta például, hogy a háztartási energia ne kerüljön a kedvezményes áfakörbe: a lakossági gáz áfájának 25 százalékra emelése, a gázártámogatás megszüntetésével együtt éppen a legrászorultabbakat sújtaná - figyelmeztetett.

A szuperbruttósítás ötletét nem vetette el Pataky Péter, sőt megjegyezte, hogy az MSZOSZ-nak is van erre vonatkozó javaslata. Kérdésesnek nevezte azonban a részleteket, megjegyezve: a minimálbér adómentessége nem önmagában érték, a nettó értéke azonban az.

Ugyancsak kérdésesnek nevezte, hogy a járulékok csökkentése milyen hatással lesz a járulékkasszákra. Szerinte a járulékcsökkentés nem növeli automatikusan a munkahelyek számát, ehhez megrendelések is kellenek. Igazságtalannak tartotta, hogy a munkaadók terhei közül megszűnik az eho, a különadó, és a járulékok is csökkennek. Ez nagy valószínűséggel csak a vállalkozások jövedelmezőségét javítja úgy, hogy ebből a munkavállalók nem éreznek meg semmit - vélte.

Kedvezőnek, de érdekesnek nevezte az eho eltörlését, emlékeztetve rá, hogy a Reformszövetség még ennek 5000 forintra emelését javasolta. Kérdés ugyanakkor - tette hozzá -, ha ettől a stabil bevételtől az egészségkassza elesik, mivel lehet kompenzálni a hiányzó összeget.