Vágólapra másolva!
Az Oracle 7,4 milliárd dollárért megveszi a Sun Microsystems céget. Az Oracle érdeklődésének középpontjába azután került a Sun, miután az IBM és a Sun között zajló tárgyalások összeomlottak - írja a Bloomberg.
Vágólapra másolva!

A vételi ár részvényenként 9,5 dollár, ami 42 százalékkal magasabb a Sun részvényeinek pénteki Wall Street-i záró áránál. Az akvizíciótól az Oracle már az első évben a működési nyereségének 1,5 milliárd dolláros emelkedését várja.

Az Oracle az üzlettel a Java technológia és a Solaris operációs rendszer tulajdonosává válik. A cég már így is a világ második számú szoftveróriása, a mostani felvásárlás csak a 2005 óta tartó expanzió része. A cég az elmúlt 3 év során 34,5 milliárd dollárt költött más cégek felvásárlására.