Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A PepsiAmericas FÁÜ Zrt. hamarosan harmincszázalékos, mintegy kétszáz dolgozót érintő leépítésre kényszerülhet - írta a Népszabadság. A lap szombati számában a Pepsi-termékek magyarországi gyártójának személyzeti vezetője elmondta: foglalkozniuk kell a szervezet átalakításával, a korszerűsítéssel és létszámcsökkentéssel is. Egyelőre mindkettő előkészítési stádiumban van, folyik az egyeztetés a munkavállalói érdekképviseletekkel - mondta Bencze Madlen.

Az átalakítás és leépítés a gyártástól az értékesítésig várhatóan a teljes tevékenységet érinti, ezért felsőfokú végzettségű és alacsonyabb iskolázottságú munkatársak egyaránt lesznek az utcára kerülők között. A létszámcsökkentés megközelítheti a harminc százalékot - tette hozzá Bencze Madlen.