A céges jelentések húzták az amerikai piacokat

Vágólapra másolva!
Emelkedéssel, közel napi csúcson zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. A javulás mögött a vártnál jobb vállalati negyedéves jelentések álltak.
Vágólapra másolva!

A jelentési időszak eddigi közzétételei bátorítólag hatnak - kommentált Peter Bookvar, a Miller Tabak & Co. részvényelemzője. Komoly nyereségen zárt a Google, továbbá a JPMorgan Chase & Co a vártnál kedvezőbb negyedéves pénzügyi jelentést közölt.

A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 2,7 százalék emelkedéssel 1670,44 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény Dow Jones (DJIA) mutatója 1,2 százalékkal 8125,43 pontra nőtt. A Standard & Poor's index pedig 1,6 százalékos izmosodással 865,30 ponton állt csengetéskor.

Az alaphangulatot az adta meg, hogy a Nokia megerősítette a mobiltelefon-piaci előrejelzését, felröppent a hír a Sun Microsystems Inc és az IBM felvásárlási tárgyalásainak a folytatásáról,. Ezeket a kedvező híreket napközben azonban részben ellensúlyozta, hogy csődvédelmet kért a második legnagyobb amerikai üzletközpont-tulajdonos cég, a General Growth Properties Inc. A társaság a hitelválság eddigi legnagyobb áldozata.

A tőzsdemutatók a kereskedés utolsó közel egy órájában kezdtek el erőteljesebben nőni azokra a reményekre, hogy jók lesznek a következő napokban nyilvánosságra kerülő negyedéves eredmények, különösen a technológiai cégek kapcsán nagy a várakozás.