Veszteséges a Sony Ericsson, elbocsátások jönnek

Vágólapra másolva!
Az előrejelzéseknek megfelelően, 370 millió euró adózás előtti veszteséggel zárta az idei első negyedévet a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon gyártója, a Sony Ericsson, amely pénteken az üzleti eredmények mellett kétezer fős elbocsátást is bejelentett.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A svéd Ericsson és a japán Sony Corp. közös vállalatának első negyedévi veszteségét 371 millió euróra várták az elemzők. A cég bevétele 1,74 milliárd euróra esett vissza az egy évvel korábbi 2,7 milliárd euróról.

A vállalat világszerte 14,5 millió készüléket adott el, ami 35 százalékkal kevesebb, mint 2008 első három hónapjába. A Nokia, a Samsung és az LG után a negyedik helyen álló mobiltelefon gyártó piaci részesedése így 8-ról 6 százalékra zsugorodott a tavalyi negyedik negyedévhez képest.

Anders Runevad, a Sony Ericsson alelnöke szerint főként a latin-amerikai, indiai és afrikai piacon veszítettek teret, ahol az olcsó készülékek a népszerűek, cég azonban a piaci részesedés helyett a bevétel növelésére koncentrál.

A cég bevétele a tavalyi negyedik negyedévben 23 százalékkal 2,9 milliárd euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 3,8 milliárdról. Az adózás utáni nyereség az év egészében 73 millió euró volt, a 2007-ben elért 1,1 milliárd után.

A társaság a korábban bejelentett 480 millió eurós takarékossági program mellett tovább farag a költségekből és megválik kétezer, részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozójától is.