Vágólapra másolva!
A román kormány célkitűzése az, hogy beruházások révén finanszírozza a költségvetési hiányt a majdnem 20 milliárd euró értékű külföldi hitelkeretből  - jelentette ki csütörtökön Emil Boc román miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A kormányfő kifejezte reményét, hogy a gazdaság nem kényszeríti kabinetjét a fizetések és nyugdíjak fedezésére az Európai Bizottság és nemzetközi bankok által biztosított keretből.

Románia március végén állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) többoldalú hitelcsomagban, amelynek szerkezete szerint 12,9 milliárd eurót az IMF biztosít Romániának, a többit pedig az Európai Bizottság és nemzetközi bankok.

Boc nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy Traian Basescu román államfő libanoni látogatása alkalmából kijelentette: rendkívüli módon Románia az alacsony közalkalmazotti bérek és nyugdíjak kifizetéséhez is felhasználhatja a rendelkezésére álló keret kisebbik részét, ha a gazdasági válság tovább mélyül. Basescu leszögezte, hogy az IMF által biztosított 12,9 milliárd euró a Román Nemzeti Bankhoz kerül, a kormány pedig csak 6 milliárd euró fölött rendelkezik.

A kormányfő egy csütörtökön elhangzott rádióinterjúban megerősítette, hogy az IMF által biztosított keret fölött csak a román jegybank rendelkezik, kormánya pedig csak a 6 milliárdot kezeli majd. Rámutatott: reméli, hogy a gazdasági helyzet romlása miatt ez utóbbi összegből nem kell majd közalkalmazotti béreket és nyugdíjakat fedezniük. "Bízom benne, hogy a gazdaság nem kényszerít ilyen helyzetbe" - mondta Boc.