Felemás autópiaci helyzet - Suzuki a nyertesek között Európában

Vágólapra másolva!
A roncsprémium németországi népszerűségének köszönhetően az európai autópiac a korábbinál visszafogottabb mértékben szűkült márciusban. A harmadik hónapban 8, így az év első negyedében 17,2 százalékos volt az éves szintű visszaesés - derül ki az európai ágazati szervezet (ACEA) adataiból. A legfrissebb statisztika szerint felemás helyzet alakult ki Európában: a kedvező német adatok miatt lassul a csökkenés Európában, ám számos országban nagyon rossz a helyzet. Magyarországon sem javult a statisztika, sőt, februárhoz képest százalékos arányban csökkent az értékesítés. Ágazati szakértők szerint a roncsprémium esetleges hazai bevezetése 10-15 ezerrel növelhetné az idei eladásokat. Az ACEA adataiból az is kiderül, hogy a Suzuki a márciusi nyertesek közé tartozott.
Vágólapra másolva!

Márciusban Európában 1,43 millió új személygépkocsi talált gazdára, ami éves összevetésben 8 százalékos csökkenésnek felel meg - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) csütörtökön. (A szervezet 27 uniós ország, valamint Norvégia, Izland, és Svájc adatait gyűjti össze hónapról hónapra, ám a máltai és ciprusi értékesítési számokat nem tartalmazza a statisztika.)

Az első negyedév során 3,43 millió gépkocsit értékesítettek a kereskedők szerte Európában, ami jóval - 17,2 százalékkal - elmarad az múlt év első három hónapjában feljegyzett 4,15 milliós eladástól.

Fekete hónapokat hozott a válság

Az ACEA csütörtökön publikált, gyenge piacról tanúskodó számai egyértelműen a gazdasági válsággal magyarázhatóak. A tavaly ősz óta egyre mélyülő krízis legnagyobb vesztesei között "előkelő helyen" szerepelnek az autógyártók, az emberek ugyanis recesszió idején könnyen lemondanak a jelentős beruházásnak számító autóbeszerzésről, azaz a kereslet visszaesik. A jelenlegi krízis hirtelen jött, és komoly csapást mért az autópiacra, ami jól látszik, ha górcső alá vesszük az ACEA korábban publikált statisztikáit.

Az adatok szerint múlt év első felében havonta átlagosan 1,4 millió autót adtak el, a novembertől februárig terjedő négy hónapban viszont már csak átlagosan havi 947 ezret. A márciusi adatok pedig már ismét a régi átlagot idézik, ám az értékeléskor figyelembe kell venni, hogy a legfrissebb statisztikát erőteljesen javította a németországi roncsprémium miatti forgalomnövekedés.

Magyarországon rosszabb a helyzet, nem csak nagyobb mértékű, de szinte folyamatos is a visszaesés. Nálunk az előző esztendő első felében átlagosan 13 709 járművet adtak el havonta. Októberben 12 872, novemberben 10 069, decemberben 9602, januárban 5953, februárban 7141 kocsit értékesítettek.

Az ACEA szerint Magyarországon 9294 új személyautó kelt el a múlt hónapban, ami ugyan darabszámban meghaladja a februári adatot, ám jelentős, 33,5 százalékos hanyatlásnak felel meg tavaly márciushoz képest. Februárban egyébként 31,4, januárban pedig több mint 50 százalékkal zsugorodott a hazai autópiac, így az év első negyedévben összességében 33,7 százalékkal vásároltak kevesebb autót Magyarországon. Ezzel összecseng a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete által szerdán publikált adatsor, amely szerint az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest több mint 30 százalékos volt a visszaesés.

Roncsprémium a gyógyszer

A drasztikus visszaesés miatt a kormányok igyekeznek segítséget nyújtani az autógyártóknak, Európában pedig egyre több országban vezették be a roncsprémium intézményét, ami azt jelenti, hogy ha egy autótulajdonos lecseréli régi gépkocsiját egy korszerű új autóra, akkor a vásárláshoz kormányzati támogatást vehet igénybe.

Az autógyártók helyzetének javítását célzó kezdeményezés Németországban óriási sikert aratott, ezért a német kormány a hetekben megemelte a programra szánt pénzt. A roncsprémium márciusban elképesztő lökést adott a németországi értékesítéseknek, Európa legnagyobb autópiacán ugyanis márciusban több, mint 400 ezer új autót vettek, szemben az egy évvel korábbi 286 ezerrel, azaz a növekedés 40 százalékos tavaly márciushoz képest, amikor a válság még nem érintette az autópiacot. Németországban 2500 euróval (körülbelül 725 ezer forint) támogatják a régi kocsi újra cserélését. A program következtében az első negyedévben az ACEA adatai szerint 18, más becslések szerint 12 százalékkal több új autót adtak el az egy évvel korábbinál, de Franciaországban is megemelte 8 százalékkal (márciusi adat) az eladásokat az ott ezer eurós támogatás.

Több szomszédos országban is hasonló számokat produkált a roncsprémium. A szlovák autóipari szövetség szerint a program kifizetődő az állam számára, mivel az 55,5 millió euró állami támogatás mellett az autóeladásokból 67 millió euró adóbevétele származik a költségvetésnek. Ausztriában április elején vezették be a támogatást, és a roncsprémium kifizetésében illetékes osztrák pénzügyminisztérium szerint a rendszer életbe lépésnek első napján átlagosan másfél percenként futott be igénylés a tárcához.

Itthon is lehet

A külföldi sikerek után Magyarországon is felvetődött a roncsprémium bevezetése. Amint azt az [origo] elsőként megírta, használtautó-becserélési programon dolgozik a gazdasági minisztérium, hogy ezzel élénkítse az idén közel felére csökkent újautó-eladásokat. A roncsprémium néven ismertté vált rendszer hazai változata - a jelenlegi tervek szerint - a 10 évnél idősebb autójukat újra cserélőket támogatná, amennyiben legfeljebb 140 gramm/kilométer szén-dioxid-kibocsátású új autót vásárolnak. A még nem végleges elképzelés szerint a vevők 300 ezer forintos szja-kedvezményt kapnának, emellett a kereskedők is elengednének ugyanennyit a vételárból. A minisztérium szerint hamarosan a kormány elé terjesztik a tervet.

Ha Magyarországon is bevezetnék a roncsautók leadásáért járó állami támogatást, akkor idén 10-12 ezerrel több új személygépkocsit lehetne értékesíteni - mondta az [origo]-nak Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. A szövetség ismeretei szerint jelenleg is folynak egyeztetések a roncsprémium bevezetéséről a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium között. A kérdés az, hogy az állam milyen formában fizetné ki, vagy írná jóvá a támogatást.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének vezetője, Győző Gábor a napokban a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy bár a gazdasági minisztérium személyi jövedelemadó-visszatérítésben gondolkodik, a szakmai szervezet áfa-visszatérítést szeretne. A tervezet szerint a most autót vásároló a 2009-es szja-bevallásban számolhatná el adócsökkentő tényezőként a 300 ezer forintnyi összegű állami támogatást. Ilyen vevőt találni szinte lehetetlen - mondta Győző, ezért inkább az azonnal érezhető támogatásnak lenne értelme.

Az MGE elnöke úgy véli, a program támogatása csekély mértékű a németek 2500 eurójához képest, Győző Gábor szerint mégis meg kell becsülni, mert 15-20 ezer autó eladását generálhatná, szerinte ezzel együtt éves szinten 85 ezer új autó eladásával lehet számolni a magyar piacon, ami fele a tavalyi forgalomnak. Különböző ágazati előrejelzések szerint 80-90 ezer darabos eladásra lehet számítani a magyar piacon, ami akár 100 ezer fölé emelkedhet a roncsprémiumnak köszönhetően.

Egyre több a rossz adós

A válságnak számos kedvezőtlen következménye mellett van még egy fontos velejárója, jelesül emelkedik a rossz adósok száma. Lévai Gábor elmondta: folyamatosan nő a késedelmes fizetések aránya a finanszírozott gépjárművek körében. A használt gépjárművek nyomott ára miatt ugyanis sem a finanszírozónak, sem az ügyfélnek nem érdeke, hogy a gépjárművet visszaadja a tulajdonos. Ezért a felek jellemzően futamidő hosszabbítással, szerződés átütemezéssel próbálják megoldani a fizetési nehézségeket.

A lízingszövetség főtitkára megemlíttette, lehetőség van arra is, hogy egy gépjármű megvásárláskor az új tulajdonos a hitelszerződést is átvállalja, ha a hitelvizsgálat alapján ő is finanszírozható ügyfélnek minősül. Az ügyfél számára ez jobb megoldás, mint az autó visszaadása és a kényszerértékesítésből befolyt összeg után fennmaradó tartozás tovább törlesztése.