Bankpapírok húzták le az európai börzéket

Vágólapra másolva!
A nyugat-európai részvénypiacok szerdán csökkenéssel zártak, elsősorban a banki papírok gyengültek, miután a svájci UBS banknál közölték: az idén elbocsátanak 8700 alkalmazottat és az idei első negyedév a várakozások szerint kétmilliárd frankos mínusszal zárul. Esett a kőolaj-és bányaipari cégek részvényeinek az árfolyama is a kőolaj árának csökkenése miatt.
Vágólapra másolva!

Itt olvashat a budapesti tőzsde részvényárairól

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos veszteséggel 786,6 ponton végzett. A mutató az idén 5,5 százalékot vesztett, miután tavaly 45 százalékkal gyengült

Szerdán a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 20,59 pontos, 0,52 százalékos veszteséggel 3968,40 ponton zárt. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 454979 ponton zárt, 7,22 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel.Párizsban a CAC-40 2985,74 ponton végzett 14,48 pontos, 0,48 százalékos gyengüléssel.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 0,35 százalékos, az S&P 500 0,09 százalékos nyereségen állt, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,08 százalékos veszteségben volt.

Az értéktőzsdék zárásakor az euró 1,3167 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, 0,69 százalékkal olcsóbb a keddi későinél.

A varsói tőzsde vezető WIG-20 indexe visszaszerezte keddi veszteségét: pontosan annyival, 0,80 százaklékkal, gyarapodott amennyit kedden vesztett, és így 1784,55 ponton zárt. A nap nyertese az Agora lett 6,8 százalékos emelkedéssel, a napi fő vesztes a GTC, amely 2,2 százalékot esett. A PKN Orlen 1,2 százalékos veszteséggel 28 zlotyra csökkent, míg a cseh CEZ papírja 0,7 százalékos emelkedéssel 128,00 zlotyra nőtt. A Mol árfolyama 7,4 százalékkal 156,50 zlotyra süllyedt.