Vágólapra másolva!
A Philips a várt nyereség helyett veszteséggel zárta az első negyedévet. A cég üzemi eredmény mérlegében 74 millió euró veszteség keletkezett az egy évvel korábbi 265 millió euró nyereség után. Eközben a cég negyedéves forgalma 15 százalékkal esett éves szinten.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A rossz eredmények ellenére a Philips pénzügyi vezetője azt mondta, hogy nem lesznek további elbocsátások az év elején bejelentett hatezres leépítésen felül. A cég azt közölte, hogy az év elején elhatározott költségcsökkentési intézkedéseknek már megjelentek az első eredményei.

A cég fényforrásgyártó ágazatában az év végére 500 millió euró megtakarítást várnak, részben a második negyedévi szerkezetátalakítás hatására. Eddig viszont csak 400 millió euró megtakarítást terveztek 2009 végéig.

A Philips vállalatcsoport 116 ezer embert foglalkoztat világszerte, a cég a világ első számú fényforrás-gyártója, a gyógyászati berendezések három legnagyobbikjának egyike és Európa legjelentősebb fogyasztási elektronikai termékgyártója.