Vágólapra másolva!
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) már a válságkezelés válságokozó hatásainak leküzdésére is gondol: hosszabb távon nem hagyja a gazdaságban a belepumpált hatalmas összegeket, nehogy inflációs veszély keletkezzék.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Mindenkit biztosíthatok afelől, hogy a pénzügypolitikai döntéshozók készek szükség szerint és fokozatosan visszavonni a gazdaságnak jelenleg adott rendkívüli támogatást, és biztosak vagyunk képességünkben, hogy ezt meg is tudjuk tenni - mondta a Fed elnöke, Ben Bernanke kedden egy atlantai előadásában.

A múlt hónapban a Fed bejelentette, hogy 1,15 billió dollárral növeli az amerikai állam- és magánkötvények felvásárlását. Ezt nem hitelből teszi, így nem terheli, nem szűkíti a hitelpiacot, ellenben ténylegesen - habár nem készpénzformában, hanem elektronikus módon - hígítja a pénzt, gyakorlatilag elektronikus "bankóprést" működtetve növeli a pénzkínálatot.

Ennek inflációs hatása egyértelmű, azonban ezt ellensúlyozza a gazdasági hanyatlás, a deflációs kockázat. Hasonló, "mennyiségi enyhítésnek" nevezett gyakorlatot folytat egy ideje a brit és a japán központi bank is, az Európai Központi Bank (EKB) vezetői pedig májusra ígértek döntést arról, hogy alkalmaznak-e efféle "nem hagyományosnak" is nevezett módszereket.

Egyebekben Bernanke úgy vélte, az amerikai gazdaságban már látszanak a visszaesés lassulásának jelei.