Vágólapra másolva!
Az idei első félévben 15-20 százalékkal csökken a luxustermékek eladása globálisan a legfrissebb becslések szerint.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A témában elismert szakértőnek számító Bain & Co. tanácsadó cég szerint a luxustermékek eladása stabilizálódik a második félévben.

A Bain összességében azzal számol, hogy idén 10 százalékkal 153 milliárd euróra mérséklődik a luxustermékek eladása világszerte. A cég egyik elemzője szerint kimutatható az a trend, hogy azok a vásárlók, akik korábban ragaszkodtak a luxusmárkákhoz, most az olcsóbb termékek felé fordultak.

A luxustermékek eladásában a legnagyobb visszaesés, mintegy 15 százalékos, az Egyesült Államokban következhet be az idén. Európában és Japánban 10-10 százalékos lehet a hanyatlás. Japánra, Európára és az Egyesült Államokra esik a luxustermékek eladásának a 80 százaléka.

A Bain ugyanakkor azzal számol, hogy Kínában 7 százalékkal, a Közel-Keleten 2 százalékkal nő a luxustermékek értékesítése.

A legmagasabb árkategóriájú ékszerek és órák eladása várhatóan 12 százalékkal, a cipőké és egyéb ruházati termékeké 10 százalékkal esik vissza az idén világszerte.

Tavaly a luxustermékek eladása stagnált a világon. Tavaly az első negyedévben 5,5 százalékkal nőtt, a másodikban 2 százalékkal bővült, a harmadikban stagnált, míg a negyedikben 8 százalékkal esett.