Vágólapra másolva!
A kis kelet-európai gazdaságokból is elindulhat olyan "járvány", amely a térség egészét érinti - mondta a Financial Timesnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Dominique Strauss-Kahn kijelentette: az, hogy egy gazdaság kicsi, nem jelenti azt, hogy helyzetének romlása nem gyakorol semmilyen hatást a környező térségre. Az IMF vezérigazgatója szerint a valutaalap ezért léptetett életbe "nagy programot" Lettország számára, jóllehet a lett gazdaság éves GDP-értéke nem haladja meg a 30 milliárd dollárt.

Fennáll a járvány kockázata Kelet- és Közép-Európában. Az egyik kérdés az, hogy mi történik ezekben az országokban, a másik azonban az, hogy ez milyen lehetséges hatásokat gyakorolhat azokra az országokra, amelyeknek bankjai jelentős kitettséggel bírnak e gazdaságokban - fogalmazott Strauss-Kahn.

A valutaalap vezetője szerint "nem azt mondjuk, hogy valami történni fog, de történhet, ezért a helyzetet gondosan figyelni kell". A Financial Times által kérdezett elemzők közül ugyanakkor nem mindenki ért egyet az IMF azon becslésével, hogy a jórészt nyugat-európai kézben lévő kelet-európai bankok kinnlevőségeinek akár a 20 százaléka is nem teljesítővé válhat.

Andreas Treichl, az osztrák Erste bankcsoport vezérigazgatója például "abszurd mértékben magasnak" nevezte ezt az arányt. Közép-Kelet-Európában átlagosan a GDP-érték 100 százaléka a kint lévő teljes hitelállomány a Nyugat-Európára jellemző 250 százalékkal szemben, ezért az elszabaduló kereszt-nemfizetések kockázata kisebb - mondta az Erste vezetője.

Neil Shearing, a Capital Economics londoni gazdaságelemző központ szakértője ugyanakkor nem tartja abszurdnak a 20 százalékos rosszhitel-állományról szóló becslést. Shearing felidézte, hogy az orosz hatóságok nem zárják ki a 10 százalékos nem teljesítési arányt, és "nem tűnik nevetségesnek" az a feltételezés, hogy más, a válságtól keményen érintett országokban ez az arány eléri a 20 százalékot.

A Financial Times által idézett IMF-jelentés szerint a nyugat-európai bankokat, amelyeknek kelet-európai kihelyezései elérik az 1600 milliárd dollárt, 160 milliárd dollár hitelveszteség érheti a térségben. Ezeknek a bankoknak 100 milliárd dollár - de súlyosabb térségi válság esetén 300 milliárd - dollár új tőkére lehet szükségük - áll a valutaalap idézett elemzésében.