Vágólapra másolva!
Idén 53,7 ezer dolgozójától válik meg az Orosz Államvasutak (RZSD). A döntést csütörtökön jelentették be, azzal, hogy a többség esetében nyugdíjazásról van szó.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A leépítés valamivel meghaladja az 5 százalékot. Ez idő szerint körülbelül 1,2 millióan dolgoznak a vasúttársaságnál.

Az RZSD elnökhelyettese elmondta, hogy az idén a teherforgalom 19 százalékos visszaesésére számítanak. Az áruszállítást az ipari tevékenység nagy csökkenése okozza, kevesebb a fémipar és általában az ipar szállítási igénye.

Visszaesett a személyszállítás is: az első negyedévben 8 százalékkal, ami az elnökhelyettes szerint mintegy 10 milliárd rubel bevételkiesést okozott az orosz vasútnak.