Európai pletyka miatt erősödött a forint

Vágólapra másolva!
A forint csütörtökön jelentősen erősödött, az euróval szemben újabb fontos értékeket lépett át. Este hat órakor 287,96/288,16 forint volt az euró árfolyama a bankközi devizapiacon. Ez több mint 5 forintos csökkenés a szerda esti árakhoz képest. Így egyetelen hét alatt több mint 20 forinttal esett a kurzus.
Vágólapra másolva!

Itt olvashat az európai tőzsdék részvényárairól

Itt olvasahat az amerikai részvényárakról

Már a napot is 290 forint/euró alatt kezdte a magyar pénz, de aztán majdnem 294 forint/euróig gyengült. Délután viszont folyamatosan erősödött, és este hat környékére már 290, majd 289 alá jutott, sőt egy pillanatra 288 alá is benézett a kurzus, vagyis 287,96/288,16 is volt a forint/euró átváltási arány a pesti zárás után.

Csépai Miklós, a Raiffeisen devizakereskedője az [origo]-nak elmondta, hogy a piacon csak "húsvéti ralinak" nevezik a mostani kelet-európai devizaerősödést. Nemcsak a forint, az egész régió javul ugyanis. Főleg a lengyel zloty erősödik, amiből nem is olyan régen még majdnem 5 egységet kellett adni egy euróért, csütörtökön pedig már csak 4,36 zloty/euró volt a kurzus.

Csépai szerint egyrészt a G20 csúcs pozitív utóhatásait érzi még a piac (itt az IMF feltőkésítéséről döntöttek), másrészt kedvező amerikai makroadatok is érkeztek csütörtökön. A piacon kezdik elhinni, hogy talán az Obama-csomag is kedvezően befolyásolhatja az Egyesült Államok gazdaságát, miközben még pozitívabb hír érkezett az Európai Unióból.

Az Európai Központi Bank, az EKB ugyanis jelezte, májusban komoly intézkedés történik, olyan, ami nem szokványos, és - bár részletekről nem szólt a hivatalos információ, a piac ezt egyértelműen jó hírnek kezelte. Csépai szerint felvetődött, hogy az EKB esetleg el fogja fogadni bizonyos ügyletekben fedezetként a magyar államkötvényeket.

Ez jelentősen segíthetne a magyar állampapírpiacon, likviddé (nagyobb forgalmúvá) teheti azt. Így a magyar államadósság finanszírozása is könnyebbé válhat. Mindez a Magyarország és a forint iránti bizalmat erősítheti a Raiffeisen kereskedője szerint.