Ötmilliárd visszajár az áramfogyasztóknak

Vágólapra másolva!
A négy egyetemes áramszolgáltatónak mintegy ötmilliárd, fogyasztónként átlagosan 500 forintot kell visszatérítenie a felhasználóknak - határozott a Magyar Energia Hivatal (MEH).
Vágólapra másolva!

A hivatal csütörtöki közleménye szerint a 2008. évi beszerzési árak mellett számított árrés - az egyes szolgáltatóknál eltérő mértékben - kilowattóránként átlagosan mintegy 40 fillérrel haladta meg a jogszabályban meghatározott mértéket az előzetes, de pontatlan becslések és a jogszabály változása miatt.

A hivatal határozata arra kötelezi az egyetemes szolgáltatókat, hogy a jegybanki alapkamattal együtt öt milliárd forintot kitevő többletbevételt legalább 60 százalékban közvetlenül a fogyasztóknak adják vissza, 40 százalékát pedig az úgynevezett védendő, illetve a szolgáltatásból kikapcsolt kisjövedelmű rászoruló áramfogyasztók kapják meg.

A felhasználók számára a visszajáró összeget 2009. szeptember 30-ig a villanyszámlán kell jóváírni. A jóváírás azonban az egyes szolgáltatóknál különböző, és jelentősen is eltérhet az átlagtól - jegyzi meg a hivatal. A rászorulókat illető hányadot pedig a négy áramszolgáltatónak 2009. július 31-ig kell az általuk kiválasztott alapítványok részére átutalni.

Az áramszolgáltatók a határozatra reagálva rámutattak: az, hogy az árrés meghaladta a törvényben előírt mértéket, döntően annak köszönhető, hogy a hazai egyetemes áramszolgáltatóknak beszállító MVM Trade - a MEH határozata szerint - 2008. október 1-jétől csökkentette nagykereskedelmi árait.

A Délmagyarországi Áramszolgáltató Zrt. (Démász) közölte: a határozat alapján összesen mintegy 745 millió forint áramdíj-visszatérítést fizet több mint 700.000 fogyasztójának. A díjvisszatérítéssel kapcsolatban a fogyasztóknak semmilyen tennivalójuk nincs, a visszatérítés konkrét módját és részleteit a Démász 2009. szeptember végéig az áramszámlához részletes tájékoztatóban közli fogyasztóival.

Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. is visszatéríti több mint 2,5 millió fogyasztójának az áramdíj egy részét, összesen mintegy 1,6 milliárd forintot. A díjvisszatérítéssel kapcsolatban az E.ON fogyasztóinak sincs semmilyen tennivalójuk, a visszatérítés konkrét módját és részleteit az E.ON szintén részletes tájékoztatóban közli.

Az E.ON üdvözölte, hogy a Magyar Energia Hivatal határozata - a szolgáltatók által javasolt módon, az alapítványok segítségével történő visszafizetés alkalmazásával - lehetőséget biztosít a szociálisan rászoruló ügyfelek megsegítésére, kikapcsolások megelőzésére, korábban kikapcsolt lakossági fogyasztók visszakapcsolására.

A német RWE érdekeltségébe tartozó Elmű-ÉMÁSZ csoport azt közölte, hogy a visszatérítendő összeget egyrészt a rászoruló, önhibájukon kívül a számlájukat fizetni nem tudó fogyasztók megsegítésére fordítják, a fennmaradó, fogyasztónkénti mintegy 50 forinttól legfeljebb 1000 forintig terjedő összeg pedig számlajóváírás formájában kerül az egyetemes szolgáltatást élvező fogyasztókhoz.