Szárnyalt az OTP, erősödött a BUX

Vágólapra másolva!
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,36 pontos, 2,61 százalékos emelkedéssel, 12.301,10 ponton zárt szerdán.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt szerdán, ez pedig jelentősen meghaladja a 15 milliárdos éves átlagot.

A vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Reggel a nemzetközi tendenciáknak megfelelően még eséssel nyitott a BÉT - a BUX nyitáskor 2,35 százalékos mínuszban állt -, később azonban megindultak a vásárlások, és végül jelentős emelkedéssel zárt a piac - mondta el Káldi László, a Raiffeisen Bank üzletkötője.

A kereskedő szerint erős volt a forgalom, és szinte nem voltak eladók a piacon. Kifejezett okot azonban nem talált az optimizmusra, így kérdésesnek tartotta, hogy csütörtökön is folytatódik-e az emelkedés. Hozzátette, hogy a régiós tőzsdék is hasonlóan jól teljesítettek szerdán.

A Mol 295 forinttal, 2,68 százalékkal 11 295 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 110 forinttal, 5,07 százalékkal 2280 forintra nőtt, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 3,16 százalékkal 587 forintra emelkedett, forgalma 2,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 20 forinttal, 0,07 százalékkal 27 980 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.