Óriási szénmezőt találtak Kínában

Vágólapra másolva!
Óriási, mintegy 3 milliárd tonna szenet tartalmazó lelőhelyre bukkantak kínai geológusok az északnyugati Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur) autonóm területen.
Vágólapra másolva!

A Holt-tenger után a világ második legmélyebben fekvő szárazföldi területének számító Turfáni-mélyedésnél feltárt lelőhely egy 10-szer 16 kilométeres területen, a földfelszín alatt 10-22 méter mélyen található.

A geológusok februárban kezdték felmérni a tengerszint alatt 154,31 méteren található Ajting-tó környékét. Az ország legmélyebb pontjának számító 152 négyzetkilométeres tó alatt húzódó szénvagyon csak egy töredéke a térségben fellelhető tartalékoknak, amelyet a kutatók az előzetes számítások szerint 27 milliárd tonnára becsülnek.

Kína jelenleg a világ legnagyobb szénfogyasztója, az ázsiai ország tavalyi szénfelhasználása 2,74 milliárd tonna volt, amely 3 százalékos növekedést jelent 2007-hez képest.