Vágólapra másolva!
A válság idején a legtöbb magyar fiatal munkavállaló azokat a cégeket kedveli, amelyekről "az a hír járja", hogy vonzó fizetést, illetve megbízható munkahelyet kínál - írja a Világgazdaság egy friss felmérésre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az Audi Hungáriának, a Boschnak, a Microsoftnak, a Magyar Nemzeti Banknak sikerült leginkább - még a válság idején is - megvédenie imázsát - írja a lap a Hewitt Associates felmérését idézve, amelyben a cég több mint húszezer fiatalt kérdezett meg. A válaszokból kiderül, a fiatalok azt gondolják, hogy e cégeknél a vonzó fizetés és a stabil állás egyaránt elérhető.

Az elemzés szerint a média/reklám mellett a pénzügy, a kereskedelem csábítja leginkább a kezdőket, de népszerű még az IT szektor, az autóipar, a telekommunikáció és az üzleti tanácsadás is. A kezdők fizetési igénye átlagosan nettó 145 ezer forint - írja a lap.

A munkaerő-piaci tapasztalat általánosságban magabiztosságot ad, vagyis minél több időt töltött az álláspiacon a fiatal, magasan kvalifikált magyar munkavállaló, annál vastagabban fogott a ceruza, amikor az elvárt nettó fizetésről kérdeztük - fogalmazott a lapnak Malzenicky Erzsébet, a kutatás vezetője.

Míg a legfeljebb féléves tapasztalattal rendelkezők nettó fizetési igénye átlagosan 145 ezer forint, a legalább féléves - legfeljebb kétéves - tapasztalatot szerzettek máris öntudatosabbak: havi nettó 166 ezer forintot tartanak méltányosnak, ez 15 százalékos emelkedést jelent mindössze hat hónap elteltével a munka világában.

A három-öt éve dolgozó fiatalok közel nettó 200 ezer forintos elvárásaikkal további 20 százalékos emelkedésre számítanak. Öt évvel a hátuk mögött átlagosan 238 ezerre emelkedik az elvárt nettó fizetés összege. Budapesten, illetve a főváros körzetében a tapasztalat jobban kifizetődik - legalábbis így gondolják a fiatalok.

Míg Kelet-Magyarországon egy legalább ötéves tapasztalatot szerzett átlagos munkavállaló megközelítőleg másfélszer nagyobb fizetést szeretne, mint egy pályakezdő, Nyugat-Magyarországon ez az érték kicsivel több, Budapesten, illetve Pest megyében viszont akár 70-80 százalékkal is több lehet.

A fővárosban nem csak a tapasztaltabbak ambiciózusabbak: átlagosan 30 százalékkal nagyobb fizetést várnak itt el a munkavállalók - kivételt csak az abszolút pályakezdők képeznek (akik legfeljebb féléves munkatapasztalattal rendelkeznek), az országos átlagnál, kezdő fizetésként "csak" 14 százalékkal várnak el többet.
Szakmai gyakorlat. A féléves munkatapasztalat egyébként gyorsan "összejön" a fiataloknál.