Vágólapra másolva!
Törökország ipari termelése februárban 23,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, jelentették a török statisztikai hivatalban szerdán. Januárban 21,3 százalékos volt az éves visszaesés.
Vágólapra másolva!

A török ipar kibocsátása tavaly augusztus óta csökken hónapról hónapra éves összehasonlításban.

Februárban a feldolgozóipar teljesítménye 25,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A legjobban a beruházási javak termelése csökkent, 44,8 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 25,7 százalékkal, a nem tartós fogyasztási cikkeké 14,8 százalékkal apadt.

Tavaly Törökország hazai összterméke évi átlagban 1,1 százalékkal nőtt, a 2007-es, 4,7 százalékos többlet után. A tavalyi első negyedévben még 7,3 százalékos növekedés volt éves összehasonlításban, az utolsó negyedévben már 6,2 százalékos visszaesés.

Törökország készenléti hitelkeretről tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal, a kormány jelenleg a feltételek enyhítéséért küzd, így bizonytalan, mikor sikerül megállapodásra jutni.