Vágólapra másolva!
A magyarországi vállalatok körében a korábbi kétszeresére, egyharmadra nőtt a leépítést fontolgatók aránya, és ugyanennyien vannak a létszámbefagyasztást tervező cégek is. A béremelési tervek felére zsugorodtak a tavalyi szándékokhoz képest - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A magyarországi vállalatok egyharmada tervez létszámleépítést a válság hatására - derül ki a Hay Group legfrissebb felméréséből. Drámai a romlás a decemberi kutatás eredményeihez képest, hiszen akkor a cégeknek csak 17,7 százaléka tervezett leépítést. Szintén egyharmad azok aránya, ahol befagyasztják a 2008-as létszámot, létszámnövelést viszont mindössze 1,3 százalék tervez az idén.

A Hay Group által megkérdezett vállalatok több mint fele számít arra, hogy üzleti eredménye 2009-ben a tervezettnél rosszabb lesz, szemben a decemberi jelentésben szereplő 29 százalékkal, ráadásul az akkori öt százalékot kitevő, jobb eredményt váró kör teljesen eltűnt. A negatív kilátások következtében a társaságok 52,7 százaléka egyelőre a 2008-as szinten tartja a béreket - decemberben mindössze 16 százalék kényszerült erre a döntésre.

A bértömeget 11,8 százalék tervezi csökkenteni, 31,6 százalék pedig növelni. A béremelési elképzelések azonban a korábban tervezetthez képest sokkal karcsúbbak lettek áprilisra. Tavaly júniusban - a válság eszkalálódása előtt - a vállalatok még 5,9 százalékos emelést terveztek, ami decemberre 4,7, mostanra pedig 2,5 százalékra zsugorodott.

Egy-két kivétel van csak ez alól, így például az informatikai és telekommunikációs szektorban tíz százalék fölötti bérnövekedés is várható. A válság a bónuszok kifizetésében is megmutatkozott, a cégek 41,7 százaléka csökkentette a tavalyi évre vonatkozó összeget vagy nem fizette ki a jutalom egy részét.

Globálisan sem jobb a helyzet Világszerte a vállalatok 46, Európában 45 százaléka tervez átszervezést vagy létszámcsökkentést. A felmérésben részt vevő vállalatok 27, Európában 30 százaléka már csökkentette is alkalmazottainak számát - ez az arány decemberben még csak 15 százalék volt. Egyes országokban drámaian magas a leépítők súlya: Görögországban 50, Portugáliában 44, Írországban és Franciaországban 40 százalék, szemben a mindössze 8 százalékos olaszországi aránnyal.