Az OTP-ügylet részleteire vár a piac

Vágólapra másolva!
Kétszáz millió eurós hitel felvételéről tárgyal az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) az OTP, döntés májusban várható - közölte a Reuters. A piac a részletekre kiváncsi, de ezek még nem ismertek.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank alárendelt kölcsöntőkét kapna az EBRD-től. A legnagyobb magyar kereskedelmi bank azt közölte, hogy a tárgyalások folynak az EBRD-vel, amelyek központi eleme a 200 millió eurós alárendelt kölcsöntőke.

Az OTP ukrán leánybankjának vezérigazgatója, Dimitríj Zsinkov azt mondta a Reutersnek, hogy május közepéig születhet döntés a kérdéssel kapcsolatban (ekkor lesz az EBRD éves közgyűlése).

Csányi Sándor, az OTP első embere a múlt hónapban közölte, hogy tárgyalások vannak az OTP és az EBRD között, ő akkor áprilisra tette a döntés várható időpontját.

Herczenik Ákos, a Raiffeisen részvénypiaci elemzője nem lát a hírben különösebb újdonságot. A piac szereplői előtt régóta ismert, hogy az OTP az EBRD-hez fordul hitelért, mint ahogy az is, hogy a fejlesztési bank is szándékozik további összeget invesztálni a régióba.

"Amíg a megállapodás konkrét részletei nem válnak ismertté, addig a befektetők árazásában sokkal nagyobb súllyal szerepelhetnek a nemzetközi piacokról érkező információk" - állítja a szakértő.