Vágólapra másolva!
Márciusban 2,985 milliárd euróval 27,89 milliárd euróra nőttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai - közölte előzetes adatai alapján kedden az MNB.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió által biztosított, összesen 25,1 milliárd dolláros készenléti hitelkeret 2008. november 7-i jóváhagyása óta több mint 10 milliárd euróval (14,32 milliárd dollárral) növekedtek az MNB nemzetközi tartalékai.

A csomag keretében Magyarország először 2008 novemberében hívott le hitelt az IMF-től 4,9 milliárd euró értékben. Ezt követte decemberben egy 2 milliárd eurós hitelfelvétel az Európai Unió hitelcsomagjából, végül 2009 márciusában 2,5 milliárd euró lehívása történt meg, újfent az IMF-től.

A nemzetközi tartalékok bővülésén pontosan nyomon követhetők a hitellehívások. A 2008 novemberi, mintegy 5 milliárd eurós emelkedés után decemberben további 1 milliárd euróval bővültek az MNB nemzetközi tartalékai. Még Februárban is 326 millió euróval bővült az MNB tartaléka, majd a márciusi hitel lehívással ismét majdnem 3 milliárd eurós emelkedés volt.

Az október óta eltelt öt hónapban felhalmozott mintegy 10 milliárd euró kiugróan megnövelte az MNB nemzetközi tartalékait, melyek értéke 2006 januárja és 2008 októbere között a 16-18 milliárd eurós sávban mozogtak, s innen növekedett március végére közel 28 milliárd euróra.