Padlón a német acélipar

Vágólapra másolva!
Fele annyi acélt gyártottak Németországban idén márciusban, mint egy évvel korábban. Ez a legnagyobb visszaesés a két német állam egyesítése óta.
Vágólapra másolva!

Idén márciusban 1,28 millió tonna nyersvasat gyártottak Németországban, ami 50,3 százalékos csökkenés éves szinten.

Nyersacélból 2,1 millió tonna készült, 49,8 százalékkal kevesebb, mint egy éve - közölte kedden a német statisztikai hivatal. Februárban harmadával kevesebb acélt gyártottak, mint tavaly ugyanebben a hónapban.

Az acélgyártás visszaesése közvetlen következménye a globális gazdasági válságnak, aminek a hatására csökkent az acél iránti kereslet.