Vágólapra másolva!
Meredek emelkedéssel negyedéves rekordot döntött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a tágabb értelemben vett Kelet-Európának nyújtott finanszírozások értéke az idei első három hónapban, közölték kedden a bank londoni székhelyén.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A térségi átalakulás pénzügyi támogatására alapított bank januártól március végéig 1,1 milliárd eurót helyezett ki a működési területén lévő európai és közép-ázsiai gazdaságokba, 64 százalékkal többet a tavalyi első negyedévben folyósított 678 millió eurónál.

Thomas Mirow, a bank elnöke a bejelentést kommentálva azt mondta: az EBRD-nek megvannak a forrásai ahhoz, hogy kitartson Kelet-Európa mellett a válságos időszakban "és jóval azon túl is". Mirow az első negyedévi kihelyezéseket "erőteljes eredménynek" nevezte, és közölte: az EBRD ezzel elindult az idei "ambiciózus (finanszírozási) cél" megvalósítása felé.

A londoni bank már a néhány hete ismertetett éves eredménybeszámolójában közölte, hogy jóllehet tavaly - az 1998-as orosz fizetési válság óta először - veszteséges volt, ennek ellenére idén rekord összeget, hozzávetőleg 7 milliárd eurót helyez ki befektetések és hitelek formájában a szűkös piaci likviditást súlyosan megszenvedő kelet-európai feltörekvő gazdaságokba, a tavalyi 5,1 milliárd euró után.

Kitartanak a térség mellett

Az EBRD már korábban bejelentette azt is, hogy a globális pénzügyi válságra tekintettel a fejlettebb közép-európai térség támogatását az eredetileg tervezett csökkentés helyett szintén növelni fogja.

Varel Freeman, a pénzintézet amerikai alelnöke néhány hete Londonban tartott soron kívüli helyzetértékelésében megerősítette: a bank az idén "drámaian növeli" tevékenységét azokban a közép-európai EU-tagállamokban is, amelyekről a válság előtt még úgy tartotta, hogy 2010-ben már nem lesz szükségük EBRD-támogatásra. A közép-európai országok az idén a korábban tervezettnél várhatóan 500 millió euróval több új finanszírozást kapnak a banktól, amivel a kétszeresére növekszik a 2009-re korábban nekik előirányzott összeg, vagyis a térség 1 milliárd euró EBRD-tőkére számíthat ebben az évben.

Február végén az EBRD, az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Világbank saját, külön támogatási csomagot is bejelentett a finanszírozási gondokkal küszködő kelet-európai gazdaságok számára, összesen 24,5 milliárd eurós kerettel.

Ehhez a csomaghoz a legnagyobb hozzájárulást az EIB adja, 11 milliárd euróval. A részcsomagnak a kedvezményezettje a közép-, kelet- és dél-európai kis- és középvállalati szektor. Az EIB finanszírozásából 5,7 milliárd euró máris hozzáférhető; további 2,8 milliárd eurónyi finanszírozást az intézet április végéig hagy jóvá, és ezen felül is várhatók még kiutalások.

A Világbank hozzávetőleg 7,5 milliárd euróval járul hozzá ehhez a februárban bejelentett csomaghoz, ebből az idén és jövőre összesen 3,5 milliárd euró jut a feltörekvő európai bankszektor problémáinak kezelésére.