Félezer milliárd fölött az államháztartási hiány

Vágólapra másolva!
Az államháztartás márciusban önkormányzatok nélkül 309,4 milliárd forint hiánnyal zárt - közölte honlapján a Pénzügyminisztérium (PM) kedden. Az első negyedéves deficit 566 milliárd forint volt.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi tárca önkormányzatok nélkül márciusra 23,5 milliárd forinttal nagyobb, 332,9 milliárd forint államháztartási hiányt várt.

A tárca közleménye szerint "ahogyan januárban és februárban, úgy márciusban is alapvetően a prognózis alapján alakult az államháztartás egyensúlyi helyzete."

Az első három hónapban a deficit - önkormányzatok nélkül - 566 milliárd forint volt, ami némileg kisebb a Pénzügyminisztérium által közzétett 589,2 milliárd forint összegű hiány prognózisnál.

A központi költségvetés hiány márciusban 293,5 milliárd forintot, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaié 11,9 milliárd forintot, az elkülönített állami pénzlapoké 4 milliárd forintot tett ki.

Az első három hónapban az államháztartás hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - 566 milliárd forint volt, a Pénzügyminisztérium az első negyedévre 589,5 milliárd forintos deficittel számolt. A negyedév végén GDP arányosan az államháztartás pénzforgalmi deficitje 2,1 százalék lett, szemben a várt 2,2 százalékkal.