Vágólapra másolva!
Széles bázisú és immár tartósnak látszó stabilizáció indult meg a világgazdaság feldolgozóipari és szolgáltatási szektorában egyaránt az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-indexek (PMI) tanúsága szerint.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató, amely minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a feldolgozó és a szolgáltatási szektor teljesítményadataiból összesített saját beszerzőmenedzser-indexét, a múlt hónapról kiadott legújabb összesítésében azt írta: az általa képzett mutató márciusban meredeken, 2,7 ponttal 40,1-re emelkedett.

Ez nem azt jelenti, hogy a világgazdaság két fő szektorának kibocsátási értéke nőtt - a PMI-mutató 50-es érték felett jelzi a vizsgált szektorok teljesítményének növekedését -, de erőteljesen utal arra, hogy a lassulás mértéke csökkenőben van.

A JP Morgan elemzői a legújabb adatsorhoz fűzött kommentárjukban kiemelik: a cég által képzett összágazati aktivitási mutató az elmúlt négy hónapból háromban emelkedett, és ez a tartós jelleg véget vetett azoknak a félelmeknek, hogy a folyamat a korábbi PMI-emelkedések után gyorsan visszafordul.

Ehelyett egyre inkább az valószínű, hogy a mutató a korábbi recessziók utánihoz hasonló, stabil kilábalási pályát jelez, áll az elemzésben. A JP Morgan hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az átfogó PMI-mutató még mindig gyengébb, mint bármikor a korábbi ciklusok során, az ipari termelési érték és a GDP továbbra is nagyon jelentős zuhanását jelezve.

Ez a folytatódó visszaesés egyértelműen látszik abból is, hogy az idei első negyedévi PMI-mutatók átlaga hozzávetőleg egyezik a tavalyi utolsó negyedévi átlaggal, ami arra vall, hogy még nem lesz nagy különbség a gazdasági aktivitás zsugorodási ütemei között e két negyedévben, áll az elemzésben.

A JP Morgan szakértői szerint az index előremutató elemei ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy a második a negyedévben már erőteljesen csökkennek a visszaesési ütemek.

Az idei első negyedre más nagy londoni házak mindazonáltal még súlyos visszaeséseket jósolnak, és a nagy ipari erőcentrumok közül rendre Japánt jelölik meg a legrosszabb állapotban lévő fejlett gazdaságként.