Három befektetővel tárgyal a HospInvest

Vágólapra másolva!
A HospInvest három befektetővel tárgyal, az ezektől a konzultációktól különálló tárgyalások eredményeként a kórház dolgozóinak fizetése és a gyógyszerellátás biztosított - mondta Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A folyamatban lévő tárgyalásokra hivatkozva Kollányi Gábor nem nevezte meg a három potenciális befektetőt, annyit azonban elárult, hogy nemzetközi cégekről van szó. Intenzív tárgyalások folynak a cégcsoport finanszírozásáról és "egyéb" finanszírozási formákról is - mondta, megjegyezve, hogy nehéz befektetőket találni egy nehéz gazdasági helyzetben. Továbbá tárgyalások folynak a kórházakkal szerződésben álló egyéb szolgáltatókkal is.

A cégcsoporthoz tartozó kórházak lejárt adósságállománya árbevétel-arányosan fele annyi, mint egy kórház átlagos adósságállománya - mondta Kollányi Gábor, aki azonban konkrétumot nem említett arra vonatkozóan, hogy pontosan mekkora ez az adósság. A társaság elnöke közölte, hogy a dolgozói bérekre és a gyógyszerellátás biztosítására az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kértek előleget - amire törvényi lehetőség van -, továbbá a cégcsoport leányvállalatai is bevonhatók a gazdálkodásba.

A CIB Bank 1,2 milliárd forintot "hívott le" a HospInvest számlájáról. Ezzel az összeggel Kollányi Gábor közlése szerint a pénzintézet követelései még nem teljesültek, de a csődvédelem miatt a bank nem tud több pénzt lehívni kintlévőségeinek kiegyenlítésére. A betegellátásban eddig fennakadás nem volt, és a cél a továbbiakban is az, hogy ne legyen - hangsúlyozta a cég elnöke. Megerősítette, hogy folyamatosan tárgyal az önkormányzatokkal és nem terveznek olyan forgatókönyvvel, hogy a működést visszaadják a helyhatóságoknak.

Kollányi Gábor kitért arra, hogy a cég által felvett hiteleket a kórházak fejlesztésére fordították, a veszteségeket pedig mindig tőkeoldalról pótolták. Mint mondta, előbbit megerősíti egy közvélemény-kutatás is, amely szerint az egri kórház megkérdezett betegeinek 80 százaléka elégedettebb, amióta a HospInvest az üzemeltető.

A zrt. elnöke közölte: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kiválása nem függ össze a HospInvest gazdasági helyzetével, nem tudja, hogy az EBRD miért most, a napokban döntött a részvények eladásáról. Az EBRD a részvények 29 százalékát birtokolta, és tulajdonosi körön belül történt a részvényátruházás - tette hozzá Kollányi Gábor.