Vágólapra másolva!
Csődvédelmet kért a HospInvest, miután a CIB Bank az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által átutalt összeget a teljes egészében az általa lejárttá tett hitel törlesztésére fordította - tájékoztatta pénteken az MTI-t a HopInvest Zrt. elnöke.
Vágólapra másolva!

Ez a társaság gazdálkodását olyan mértékben korlátozza, hogy egyetlen jogszabályi lehetősége az egészségügyi ellátás folyamatos fenntartására, ha csődvédelmet kér - közölte Kollányi Gábor. Elmondta: a HospInvest Zrt. pénteken közgyűlést tartott, amelyen átalakították a cég vezetését, beleértve a felügyelőbizottságot is. A tanácskozás még tartott, amikor megérkezett a CIB Bank lépéséről szóló hír.

Ebben a helyzetben döntöttek úgy, hogy az egyetlen lehetőség a HospInvest által működtetett kórházak működésének biztosítására, a folyamatos betegellátás fenntartására a csődvédelem. A tulajdonosok utasították a cégvezetőt, valamint a társaság ügyvédjét, hogy az ellehetetlenülés elkerülése érdekében kérelmezze késlekedés nélkül, még a mai napon a Fővárosi Bíróságon mind a HospInvest Zrt., mind a kórházak, mind a leányvállalatok nevében a csődvédelmet" - mondta a cégvezető.

Nem vitt el minden pénzt a CIB Bank

A bank azt követően intézkedett, hogy információt kapott a társaság súlyos pénzügyi helyzetéről, valamint azon nagyon közeli tervéről, hogy csődvédelmet kérjen - tájékoztatta a pénzintézet az [origo]-t. Ez utóbbi információt a bank harmadik féltől kapta, s azt a társaság megerősítette.

A pénzintézet azt is közölte portálunkkal, hogy egy bizonyos összeg rendelkezésre bocsátásával lehetővé tette, hogy az érintett kórházak a kialakult kedvezőtlen helyzetben is teljesíteni tudják a legkritikusabb feladataikat: el tudják végezni a sürgős műtéteket, a szükséges gyógykezeléseket, és képesek legyenek biztosítani a vérellátást.

Tárgyalna az önkormányzatokkal a pénzintézet

A CIB Bank sajnálja, hogy ilyen helyzet alakult ki, mert tudja, hogy mindez nehézségeket teremt az említett társasággal szerződéses kapcsolatban álló kórházak számára. Átérezve a helyzet súlyosságát, a pénzintézet készen áll arra, hogy azonnal tárgyalásokat kezdjen az érintett önkormányzatokkal.

Ha az önkormányzatok képesek lesznek megfelelő biztosítékokat nyújtani az új hitelek jövőbeni visszafizetésére, a bank törekedni fog arra, hogy kedvező megoldást találjon a kialakult helyzetre, és biztosítsa a kórházak számára a működésük folyamatosságához szükséges finanszírozást.

Már korábban kihátrált a cégből az EBRD

Kollányi Gábor felidézte, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a közelmúltban eladta a cégcsoportban szerzett részesedését. Szerinte az EBRD távozásának alapvető oka, hogy Magyarországon leálltak az egészségi reformok. Bár a HospInvest cégcsoport a működéshez szükséges állandó és biztos OEP-finanszírozással rendelkezik, a bank ennek ellenére "meghátrált" - kommentálta a lépést az elnök.

A HospInvest Zrt. szolgáltatói felelőssége tudatában, a betegei érdekében azonnali párbeszédet kezdeményez azokkal az önkormányzatokkal, amelyek számára egészségügyi szolgáltatást biztosít - közölte Kollányi Gábor. HospInvest Zrt. öt kórházat működtet: Kiskunhalason, Hatvanban, Parádfürdőn, Gyöngyösön és Egerben, valamint négy rendelőintézetet Százhalombattán, Jánoshalmán, Kecelen és Kiskőrösön.

Semissé tette a bíróság az üzemeltetési szerződést

Ugyanakkor a Nógrád Megyei Bíróság, az egri önkormányzat keresete nyomán hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében megsemmisítette azt a szerződést amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest üzemeltetetheti az egri kórházat.

A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a pályázati dokumentációhoz benyújtott bankgarancia formailag nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Az ítélet ellen egyaránt fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblánál a HospInvest, illetve a tulajdonos Heves Megyei Önkormányzat.

Politikai vitát eredményezett a privatizáció

A szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés tavaly március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott és pályázaton kívüli ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.

A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen. A HospInvest végül november 1-jén vette át az intézmény vagyonkezelését.