Vágólapra másolva!
Soros György nemzetközi befektető csütörtökön, tőle szokatlan módon, dicséretben részesítette a világ vezetőit.
Vágólapra másolva!

A magyar származású guru kifejtette: "hosszú idő óta először fordult elő, hogy a kormányok elébe vágnak az eseményeknek", és nem a fejlemények után kullognak, amikor baj van. Úgy vélte, a G20 csütörtöki londoni csúcsértekezletének eredményei "nagyobbak a vártnál".

A CNBC televíziónak Londonban nyilatkozva Soros azt mondta, szerinte a legfontosabb eredmény a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) adott felhatalmazás, hogy további 250 milliárd dollár saját "új pénzt" bocsáthat ki - saját "valutájában", SDR-ben.

Ez azért fontos, mert nagy segítség lehet azoknak a kisebb országoknak, amelyeknek nincs lehetőségük "beindítani a saját bankóprésüket" - magyarázta Soros György.

A csúcsértekezlet másik jelentős eredményéről, a pénzügyi piacok és a pénzügyi termékek szigorúbb felügyeletéről és ellenőrzéséről azt mondta: a piacok az elmúlt években "szabad kezet kaptak, és ez nem egészséges", mindazonáltal tudomásul kell venni, hogy jövőbeli fejlemények előrejelzésében "a felügyelők sem tudnak okosabbak lenni, mint a piacok".