Vágólapra másolva!
Lettországnak egyelőre nem utalja kölcsönének 200 millió eurós részletét az IMF. Az összeget márciusban kellett volna folyósítani a 7,5 milliárd eurós nemzetközi hitelkeretből, de a balti állam nem hajtotta végre az IMF által kért költségvetési módosításokat.
Vágólapra másolva!

Ezt a lett miniszterelnök közölte, megjegyezve, hogy az EU-tól nemsokára érkezhet egymilliárd eurónyi pénzügyi támogatás. A lett pénzügyminisztérium szóvivője szerint az ország valutatartalékaiban több hónapnyi finanszírozásra elegendő pénz van, és szerinte az IMF elmaradt hitelrészlete májusban vagy júniusban megérkezik.

Valdis Dombrovskis lett kormányfő már korábban figyelmeztetett, hogyha az ország nem kapja meg az IMF és az EU által beígért pénzügyi támogatást, akkor június végén csődöt jelenthet.

Lettország a kölcsönmegállapodás fejében legfeljebb 5 százalékos GDP-arányos államháztartási deficit elérését vállalta 2009-ben. Dombrovskis miniszterelnök sikertelenül győzködte az IMF-et és az EU-t 7 százalékos deficit jóváhagyására. A gazdaság kibocsátása az idén drámaian romlik, 12 és 15 százalék közötti GDP-csökkenést várnak 2009-ben.

Az új lett kormányzat komoly strukturális kiigazításokra, kiadásmérséklésre készül, egyebek között a közalkalmazotti bérek esetleg 20 százalékot is elérő csökkentésére. Csütörtökön tanárok ezrei tüntettek a tervezett intézkedés ellen. Az előző kormánynak februárban hosszú belpolitikai bizonytalanság és a reformellenes tüntetések miatt kellett lemondania.