Eséssel kezdődött a New York-i kereskedés

Vágólapra másolva!
Szerdán csökkenéssel indult a kereskedés a Wall Streeten. Elsősorban a General Motors sorsa körüli bizonytalanság, és az húzta lefelé a mutatókat, hogy a magánszektorban márciusban felgyorsult a munkahelyek felszámolása.
Vágólapra másolva!

A kereskedés első perceiben a DJIA mutató 115,49 ponttal, 1,52 százalékkal 7493,43 pontra esett. A Nasdaq technológiai piac mutatója 28 ponttal, 1,83 százalékkal 1500,59 pontra mérséklődött.

Nagyjából fél óra múlva a DJIA mutató 1,08 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,62 százalékos csökkenésnél járt.

Kedden a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 26,79 pont, 1,78 százalék nyereséggel 1528,59 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 7608,92 ponton zárt, 86,90 pont, 1,16 százalék emelkedéssel.

A szerdai amerikai tőzsdenyitáskor a vezető nyugat-európai indexek is csökkenést mutattak: a londoni FTSE-100 index 0,95 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,26 százalékkal esett.

Az euró 1,3245 dolláron állt ekkor, a Brent jegyzése 1,72 dolláros csökkenéssel 47,51 dollárnál, az amerikai WTI-é 2,23 dolláros eséssel 47,43 dollárnál tartott.