Ultimátumot adott Obama az autógyáraknak

Vágólapra másolva!
Ultimátumot intézett a túlélésért küzdő General Motorsnak és a Chryslernek hétfőn Barack Obama elnök: szigorú feltételeket szabott ahhoz, hogy a két detroiti gyártó további szövetségi segélyeket kaphasson.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök közölte: a Washingtontól Detroitig terjedő vezetési hibák következtében az autóipar az összeomlás szélére került, pedig az ágazat az amerikai szellemiség jelképe, életben kell maradnia.

Obama leszögezte, a csőd közelébe jutott General Motors és Chrysler eddig nem volt képes olyan átalakítási tervet készíteni, amely indokolná az általuk kért újabb dollármilliárdokat.

Az Obama-kormány szűk határidőt szab a két vállalatnak ahhoz, hogy a hitelezőkkel, a szakszervezetekkel és a részvényesekkel egyeztetve alapvető átszervezésbe kezdjen. Mint mondta, csak a jövőbeni sikert biztosító, erről szóló terv elkészítése igazolhatja az adófizetők pénzéből történő újabb segítségnyújtást.

Egy nappal azután, hogy a Fehér Ház lemondatta a GM vezérigazgatóját, Obama közölte: a Chryslernek 30 napja van arra, hogy partneri viszonyt alakítson ki az olasz Fiat céggel. Csak ezután kaphat újabb szövetségi hitelt. A GM-nek pedig 60 nap áll rendelkezésére, hogy bemutassa költségcsökkentési tervét.

Az elnök Edward Montgomery egykori helyettes munkaügyi minisztert jelölte ki az autóipari átalakítás felügyeletére. Jóllehet Obama kijelentette, hogy Washington nem szándékozik kezébe venni az autóipar irányítását, elemzők szerint a kormány erősíteni szándékozik az ágazat feletti ellenőrzést.

A GM közleményt bocsátott ki Obama nyilatkozata után: a cég a következő két hónapban minden szükséges lépést, átszervezést megtesz a vállalat életben maradásáért.

Feltételek a Chryslernek és tulajdonosának

Sergio Marchionne, a Fiat első embere hétfőn jelezte: alig várja, hogy cége szorosabbra vonja az együttműködést a Chryslerrel. Meggyőződése szerint a Fiat környezetbarát technikája, kis és közepes autómodelljei kulcsszerepet fognak játszani abban, hogy a Chrysler tekintélye helyreálljon az amerikai fogyasztók szemében.

Robert Nardelli, a Chrysler vezérigazgatója közölte: az együttműködésről szóló keretmegállapodás már létezik, de még lényegi akadályokat kell leküzdeni. Az elképzelések szerint a Fiat először kisebb mint 35 százalékos részt szerezne az amerikai autógyárban, és csak a hitelek visszafizetése után szerezhetne többségi tulajdont.

Az amerikai kormányzat a Wall Street Journal értesülései szerint azt is feltételül szabták, hogy a Chrysler jelenlegi tulajdonosa szálljon ki a cégből. A Cerberus Capital állítólag csak a Chrysler pénzügyi részlegében tarthatná meg a részesedését.

A harmadik legnagyobb detroiti autógyártóról Obama hétfőn nem tett említést; a Ford mindeddig nem kért szövetségi segélyt.